Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. október 11.
kagylo nyito01
          Határozott mozdulattal benyitott a kert kapuján. Az udvaron aranyszínű őszi napfény ragyogott, a sugarak lefolytak a bokrok és virágok szárain, a levelek pedig úgy csillogtak a napsütésben, mintha vajjal kenték volna be valamennyit. Végighaladt a terméskövekkel kirajzolt utacskán a kopogás felé, amely valahonnan a ház háta mögül szállt föl. Az út egyenesen vezetett a fák között, aztán egy kunkorral a hátsó veranda felé fordult, ahol az asszony egy karosszékben ült, előtte egy zsámoly, a zsámolyon írógép, az asszony térdeit enyhén szétvetve hevesen ütötte a kis gép billentyűit, aztán kihúzta a papírlapot, ráhelyezte a többire, melyek a karosszék mellé állított ládán rendetlenül tornyosultak, egy porcelán ludat tett a kazal tetejére nehezéknek, s csak ekkor nézett föl. Nagyon szerette, ahogyan ez az asszony ránéz. Látta, hogy látja őt és kedvét leli benne, látja a ruháját, a haját, látja a cipőjét, a gondolatait, olyannak látja, amilyennek mindenkinek láttatni akarta magát. Az asszony most fölnyalábolta a teleírt oldalakat, hogy összerendeződjenek gyengéden a láda falapjához ütötte őket, majd a kéziratot odanyújtotta a nőnek és megkérte, hogy tegye át arra a kerekfedelű asztalkára, amelyen az üvegpoharak csilingelve koccantak össze, valahányszor az utca végéből fölhangzó, hegyomlásra emlékeztető zaj megrázta a verandát. – Ez gyönyörű és titokzatos. – jegyezte meg a nő a dübörgés hallatán. – Ugye? – felelte az asszony – és nekem olyan szerencsém van, hogy ezen a szépséges környéken lakom. – Az Istenért, üljön le, kérem. – szólt rá ekkor a nőre, aki keresett egy széket, elhelyezkedett, és a délután hátralévő részét azzal töltötték, hogy puhán kérdeztek és válaszoltak, életről és halálról… hogy szobafestők jártak itt, mesélte az asszony. Aztán, hogy Marcel Raymond álarcban kereng a költészet körül, meg, hogy elakadt most, egy új problémán töpreng, igen különös dolog ez, ezerszer próbálta elképzelni az egyik szereplőjét kiabálás közben, de nem sikerült. A férfiarc ellenáll neki, szomorúságot sugároz felé, és nem sikerül ezt a szájat képzelőerejének legmegátalkodottabb igyekezetével sem arra kényszeríteni, hogy olyan szavak jöjjenek ki rajta, amelyek bántanának, nem tudja a férfit a gyűlölet fintorával eltorzítani. Az arc leküzdhetetlenül ellenáll képzelőerejének. - Mit tehetek én? – nézett föl a nő. - Nem kell tennie semmit, szívem, csak elmeséltem – mondta az asszony – ha mindenről volna magának is véleménye, soha semminek nem érnénk a végére.
         Kevéssel múlt el hat óra, már csaknem beesteledett. A verandáról nyíló nagyebédlőben vacsorához kezdtek teríteni, asztalból egy volt, tizenkét személyre, kintről látni lehetett, hogy miközben a bentiek szótlanul hordják a tányérok, villák és késféleségek minden fajtáját, valaki csendes lelkesültségtől eltelve igazgatja az asztal közepén álló csokrokat és az asztalkendőkből kis háromszögeket hajtogat. Az asszony fölemelkedett a karosszékből, az ebédlő felé indult, a nő követte, lassan haladtak egymás mellett, az asszony rápillantott: - Ön nem független, de uralkodó – mondta. - Ki fölött? – kérdezte a nő lemondóan. - Kisfiam, önnek egyetlen szavába kerülne, és a Gellért-hegy mindenestül Pestre vándorolna le. A nő bólintott, de nem felelt, csak odalépett az asztalhoz, amelyen az általa keresett fölirat a környező, halvány fényeket magába nyelő, mindent elborító félhomályban alig volt látható. Ekkor valaki egyenként meggyújtotta a nehéz karokon ringó gyertyákat, s a helyiséget kisvártatva meleg, sárga fény világította be. A kagylót öblös tálakban tették asztalra, a héjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

Bővebben: Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

Narancsos csirke oregánóval, gyömbérkuglóf

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 3.
gyombereskuglof nyito01
         Lassan ült föl. Lábaival megtámasztotta magát, két keze úgy lógott behajtott térdén, mint két ernyedt uszony… Amikor a párnára nézett, látta, hogy a verejték kirajzolta arcának körvonalait ott, ahol előbb feküdt. Álmában emberek hajladoztak körülötte a sötétben, párok keringtek körbe-körbe, egyik kezük szabadon, a másikkal a táncosuk nyakába kapaszkodtak, arcukat egymás arcához szorították, mintha egymás lélegzetét itták volna. Egy asszony állt a terem ablakában, figyelte, amint odakint egy női ing hull alá a fölső emeletről, aztán a felfelé törő huzat a ruhadarabot egy pillanatra megállította az ablak előtt, a blúz széttárta karját, és az asszony hirtelen mozdulattal előrenyúlt, gallérjánál fogva megragadta az inget és magához szorította, mintha egyes egyedül ebben az ingben lakozna a Szentlélek. Hirtelen valaki berúgta a szoba ajtaját. Az illetőnek volt még ideje célozni, de az asszony egy dobbantással ellökte magát az ablakkerettől, és fejjel előre beúszott a mély éjszakába, aztán le a sárguló orgonabokrok és virágzó dáliák közé, földet érve puha bukfencet vetett, és fölegyenesedett… gyakran felébresztette ez a kép.
         Többé-kevésbé elhatározta, hogy föláll az ágyról. Óvatosan, tapogatózva ment ki a sötétben, a konyhába csak a redőny apró résein át folyt be egy kis bágyadt fény, mely hajszálvékony, sárga vonalakkal vonta be az asztalt. A ház mellett elhajtó autók kerekeinek lágy, dallamos klaffogása hallatszott, a motorok ritmikus surrogása… és a szomszédból megint az a dal, mint a dagály… cry me a freaking river dünnyögte egy férfi érdekes, magas hangon. Állt egy percig a félhomályban, aztán kinyitotta az ablakokat, arcát megpaskolta az őszi levegő. Életében harmadszor fordult elő, hogy nem tudta kiszámítani, mi fog történni vele. A kártyaasztalok jutottak eszébe, melyek mellett fegyelmezetlenül viselkedett általában, nevetgéléssel zavarta a tanítást, az óra alatt evett és fecsegett is állandóan, konkrétan bárkivel, de így éppen ettől az asszonytól tanulta meg, amit álmából riasztva is tudott: jól játszani, és elegánsan nyerni és veszíteni, és nem foglalkoztatta most, mások hogyan szokták, ő így gyászolt. Borsot, gyömbért, narancsot vett elő. A mélyfényű, karamellszín gyömbérkenyeret friss törött feketeborssal és kandírozott gyömbérrel fűszerezte, a csirkecombokhoz oregánót és narancsot adott, és előételként szőlőt és lágy brie sajtot szolgált föl, melyek mellé kandírozott gyömbért és fekete olívabogyót tett az asztalra.

Bővebben: Narancsos csirke oregánóval, gyömbérkuglóf

Lazacos szendvics kelkáposztás-citromos zöldkrémmel, áfonyás kenyér, füstölt szalonnába tekert sárgadinnye

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. szeptember 27.
kelkaposzta peszto nyito01
         Hol is tartottam. Ott, hogy szórványosan és kíméletesen esett, ritkán látunk ennyi vizet külön-külön, a rádió is bemondta, és ha nem mondta volna be, akkor is tudnám, mert a mellékhelyiség plafonjából csordogált a víz a műgonddal odaigazított edényekbe egészen addig, amíg a plafon nem bírta tovább, és elkövette azt a bárdolatlanságot, hogy leszakadt. Az alsó szomszéd, hogy él, neszezéssel jelezte, időnként bekapcsolt egy robotgépet vagy hajszárítót, majd a flex következett, a fémes visongás nem hallatszott hosszan, csak, amíg a férfi megszabadult a virágládákat elengedni nem akaró szegecsektől. A nyitott erkélyajtó mellé állított ágyon írtam, alig néhány méterre a flextől légvonalban, elmélyülten figyeltem, amint az ujjaimon keresztül érzelmek kerülnek a papírra, helyesen szólva az érzelmek a billentyűkre hullottak puhán, ott változtak szavakká. És hogy vajon milyen történetté állhatnának össze ezek a szavak most, azon gondolkodtam, amely elmondaná a változást, az én megváltozásomat, amely kérlelhetetlenül ment végbe az idő alatt, míg nem találkoztunk. S ekkor a következő mondatok jutottak eszembe:
         A nő megállított egy taxit, és megadta a sofőrnek a másik nő címét, Kopernikusz utca. Fél tíz volt. Hátraült, magára húzta az ajtót, és amikor a sofőr megjegyezte, hogy esik, a nő anélkül, hogy válaszolt volna, intett a fejével, hogy nem akar beszélgetni. A Kopernikusz utcai ház grandiózus ajtaján belépve fölsietett a másik nő lakásáig a harmadik emeletre, kulcsot vett elő, így érkezett meg a tágas nappaliba, amely ebédlőként is szolgált. Rendetlenség fogadta, minden tele volt süteménymaradékkal, még a tányérok is. A nő végigsétált a lakáson, benézett a szobácskákba, púderdoboz volt a vécépapír-tartóban, egy pár felemás, kockás gyapjúzokni a villanysütőben. Egy idegen, alsónadrágos férfi visszaadta a szabadságát egy ismeretlen kutyának, mely az almáriumban rekedt, aztán elnyomott egy cigarettacsikket. A nő benyitott a dolgozószobába, a másik nő fölnézett, majd ismét az íróasztalára fordította figyelmét. Ott feküdt az új kézirat egy példánya. Az utolsó fejezetnél volt nyitva, a másik nő most azt olvasta el, közben némán mozgott az ajka.
         Az egyik nő, lehet mondani, jól ismerte ezt a másikat, a törvényeit, a nyelvét egyfelől úgy érezte, nagyon jól érti, és, ebben talán még nem volt hiúság. Megállapította, hogy ők ketten meglehetősen különböznek egymástól. Konkrétan: mindenestül. Mint két tojás, úgy különböznek. Saját másságát látta abban is, ahogyan odalépett az asztalhoz és föltette a kérdést, amelyben egyébiránt már benne volt a válasz, hogy – Csillagom, mi a bánat van? Emez egy pillanatig szépen, szigorúan hallgatott, aztán egykedvűen nézett föl: - Még nincs bánat. – mondta. A másik azt gondolta, hogy ezt nem kommentálja, de en passant mégis megjegyezte, hogy az ember ír… érthető. Kialvatlan, nem mosdik, nem eszik, rendben, női erő, matrónák, idő és fájdalom kontinuuma, oké, de hát – mondta - téged izgalomba hoz ez az egész rohadt dráma, ahogy a papírba ömlő erőd… meg egyáltalán a sorok egymásutánja fölajzz, látni a növést betűről, betűre, tudom, hogy a testedből növelted, minden szava ismerős, a győzelem és megalkuvás szeglete, és büszkén simítasz végig a nyomtatott lapokon… Elhallgatott. A másikat mindig meglepte, hogy ez akkor is fogalmaz, ha az önkívületig haragszik. – De a tested. Nézd azt is, mit akar a tested. – fejezte be. - A testem? A testem egy idióta. Láttad már valaha, hogy megy föl egy létrán? – kérdezte emez bosszúsan. Aztán mégis fölállt az asztaltól, és kisomfordált a konyhába, ahol az előbbi férfi már utcai ruhában rendezkedett. Amikor a nők megjelentek, a férfi zavarában magyarázkodni kezdett, hogy jött valakivel, és véletlenül itt aludt, Peternek hívták és tanított valahol, folytonosan mutogatott, puffadt, gömölykés keze volt, az ujjai, akár a kolbászkák, mégis röpködött a keze, mindene nehézkesnek, durvának tetszett – a keze mozgása, a tekintete meg az esze, ezek voltak a kivételek.
         A nappaliban maradtak hárman és beszélgettek, és szoroztak és osztottak, majd átmentek a szemközti fűszereshez, Bartek úrhoz, aki odaadott mindent, amire szükségük volt és sok más olyat is, amire nem, s aztán ott ültek megint a konyhában az asztalnál, és az ernyős lámpa fényében a férfi és a nők valami uzsonnaféle készítéséhez fogtak. A férfi korsószám itta a sört és nevetgélt, és esetlen ujjacskáival darabolta a fokhagymát, meg keverte habosra a cukrot és a vajat, aztán lazacos szendvicset ettek, amelyben a vastag, fehér krémsajtrétegen frissen sült lazachús pihent, és amelynek tetejére egy kelkáposztás-citromos zöldkrémet terítettek. Hozzá apró sárgadinnyefalatokat tekertek füstölt szalonnába, és legvégül egy fehér csokoládéval fűszerezett áfonyás kenyér következett, amelynek tetejét cukros vaníliamázzal vonták be.

Bővebben: Lazacos szendvics kelkáposztás-citromos zöldkrémmel, áfonyás kenyér, füstölt szalonnába tekert...

Szarvasgombás tészta sült zsályával, áfonyasaláta, habcsókban sült fagylalt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. július 16.
szarvasgomba nyito01
         Annál a nőnél ért a vihar, amelyiknek az a sok gyereke van, a nő kiáltott, és a gyerekek az asztalnál termettek, a nagyobbak terelték maguk előtt a kelletlenkedő kisebbeket. Aztán a nő megint kiáltott, és a gyerekek rendesen fogták a kanalat.
         A nő férje a fák közötti ösvényen vágta le az utat hazafelé, az orkánban a hegyoldal kiegyenesedett, a fák gallyai egymásután zuhantak a fűbe. A férfi mindennek ellenére szépen, lassan járt, mint egy őrgróf, karcsúbb és magasabb is volt, mint emlékeztem. Kopott, bőrkötésű füzetet tartott a hóna alatt, Pavel Godhard azt mondta erről még akkor, amikor Bécsbe jártunk egyetemre, hogy ez a füzet a kijárat mindenhonnan akárhová. Rose Valter ekkor éppen a szomszéd ágyon feküdt és olvasott, úgy dünnyögte ki a könyve mögül, hogy ez olyan szép, hogy a meghatottságtól mindjárt elcsuklik a hangja és érzi, hogy a Mary Shelly szelleme is elérzékenyült. Godhard az ablak mellett cigarettázott, őt is bevonta a társalgásba, megkérdezte, mi az, amit éppen olvas, de a választ nem tudta megvárni, mert hívást kapcsoltak föl a szobába. Pavel beleszólt a telefonba, egy részeg jelentkezett a vonal másik végén. Godhard szinte érezte is a lehelete szagát: széngáz és ibolyaillat, mondta. Később a telefonáló kijózanodott, és elvette azt a nőt akivel, vagy aki miatt - ezt nem tudom biztosan - aznap leitta magát, és most itt ebédeltünk mindannyian náluk, kint még mindig zuhogott. A menü szépen komponált nyári sor volt, semmi nehéz, nem is volt ebben most hús, csak zöldségek és fűszerek, a szarvasgomba és zsályalevelek fordítottak meglepően az olvadt vajba mártott tészta egyszerűségén. Gyümölcsök hevertek mindenfelé, az étel finom volt a legmesszebbmenőkig és végtelenül üde, zöld és kék és piros és barackszínű, az őszibarackokba töltött vaníliafagylalt a forróságban jéghideg maradt a habcsókok alatt.
         Valamikor délután a doktor felém nyújtotta a kezét, táncra kért, az asztalok és a gyerekek között átfurakodtunk a kicsik mellé, akik a parketten ide-oda hajladoztak. A doktor magához szorított, a vállára támaszkodtam, jól táncolt, könnyedén lélegzett, és a táncot talán sose hagyta volna abba, a kezemmel kitapintottam az ingén át a mozdulatait, az akaratát tapogattam, hogy merre szeretne menni, megpróbáltam kitalálni mindent, és többnyire sikerült is, azt hiszem. Este mindenki felállt és az ajtó felé közeledett, majd mielőtt kilépett volna, a doktor kérdezett valamit, semmi különöset, sebtében, ahogy szokása neki, és aztán elrohant. Én álltam az ablakban, figyeltem, ahogyan távolodik, válaszokon törtem a fejem, s csak később vettem észre, hogy letegezett.

Bővebben: Szarvasgombás tészta sült zsályával, áfonyasaláta, habcsókban sült fagylalt

Chilis csirkesaláta, zabkásás csokoládétorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. július 7.
csokitorta nyito01
         Hogy is volt, hogy is, mentem éppen errefelé, nem igazán mentem, csak kitalálom most ezt: nehezen rázódom bele a történetbe. Régen írtam mesét, a közelmúltban igazat voltam kénytelen mondani többször, nem, mintha elhitték volna, amit beszélek. Elég legyen annyi, hogy valahonnan eszembe jutott egy mondat, hogy miközben éppen mentem valahová, és az, hogy hová, nem számított, figyelmetlenségemben a Nyugati egyik peronján találtam magam, és megpillantván a nagy, színes plakátkabinok tükrét, hosszan tanulmányoztam az egyikben az arcom. Megszerettem ezt a mondatot, hogy ilyen finoman és életszerűen mond ellent a valóságnak, s aztán köré írtam a többit, egy férfiról a peronon, akinek puha állvonala és szép, tiszta tekintete volt, és ebéd után kínlódott egy darabig, aztán megkérte a nőt, hogy fújja rá a füstöt. A nőnek féltékenynek kellett volna lennie erre a kékes kanyargásra, ahogy a férfi lehunyja a szemét és magába szívja, amit ő kilélegez, de nem lett féltékeny, inkább csak érdeklődve figyelte a mély levegővételeket. A férfi azután elővett egy tollat, és lejegyzett valamit egy szalvétára, a nő azt mondta erre, hogy ha levelet kapna a férfitól, nem nyitná ki azonnal. Hogy nem az öröm érzése volna az első, hanem az óvatosságé: - Csak lassan. – gondolná izgatottan. Rejtegetné a levelet a saját kíváncsisága elől, mely személytelen, s így sértené a férfit, és csak később olvasná el, amit írt, ha már megérett rá, idomult hozzá, és akkor a férfi hetyke hírei nem is tűnnének olyan fontosnak e hosszas gyötrődés után.
        A randevút követően a férfi a többiekkel ment, hogy késődélután már a tóparton üljenek, a vízen kirándulóhajó siklott keresztül könnyű párát hagyva maga után, meg fúvós zene tompított hangjait. A társaság tagjai ekkor nem a vizet nézték, hanem a domboldalt, világosan ki tudták venni a cikkcakkban fölfelé futó utacskákat a nyújtózkodó falusi házakkal és a nyaralók piros tetőit, melyek kivilágítottak a zöld tengerből. Nem sokkal ezután a férfi megnősült, hosszában átúszta a tavat, és vásárolt egy Fazioli zongorát.
        A postás megzörgette az ajtót. Igazából zörgette meg, nem csak úgy kitalálom, hozott egy csomagot, s ki is estem ezzel a ritmusból, mely amúgy nem volt túlságosan élénk. Hogy a nyári kismenü meg hogy fog idejönni, azt nem tudtam megmondani. Ez az utolsóelőtti ajánlatom ebben az évadban. A legfinomabb hússaláták egyike, friss, könnyű, a korianderrel, sültkukoricával és chiliszósszal elkevert csirkemellkockákat salátalevélben adtam föl. Mellé csokoládétortát sütöttem, valójában egy ígéretnek eleget téve. A legutóbbi fogadás menüjében szerepelt ez a torta, mely a benne lévő zabkása miatt puha és omlós, s a ráöntött főzött csokoládémassza miatt különleges.

Bővebben: Chilis csirkesaláta, zabkásás csokoládétorta

Tárkonyos burgonyaleves, cseresznyés clafoutis, mese volt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 27.
clafoutis nyito 01
         Egyszer volt, hol nem volttal kellene kezdenem, hogy volt egyszer egy kiállításunk, Mese van volt a címe, de még tart két napon át, és most nekem nem az a feladatom, hogy elmondjam, tessék jönni, abban nem vagyok igazán jó. Különben tetszettek jönni, tízezren tetszettek két hónap alatt, aztán a finisszázs éjszakáját megelőző napon egy nagy magazin, lehet, hogy a Kutyák és Lovak, betette a kultúra rovatába ezt a kiállítást az első tíz közé; a második helyre tette országosan, hogy kifutott a vonalakból és szép, intim terek keletkeztek, ez jelent meg róla. Később eljött az éjjel, amelyiket mi a finisszázsnak mondtunk, és sokan lettek, hetven főt vártam, de ezeregyszázan jöttek el, és nem mondom, hogy ugyanúgy sikerült átszervezni a fogadást, mint a kollégának korábban a kenyérrel és hallal, de a végére még maradt is egy doboz cseresznye. Volt a galériában egy szobor, egy interaktív asztal, ugyanúgy működött, mint bármilyen másik interaktív asztal: ételt lehetett enni róla, és a süteményeknek művészetízük volt, lehetett találni azon az asztalon kereszteződésízt, háromságízt, volt rajta sakáltanyaíz, látványosságíz, ölelkezésíz, szalagorlátíz, és mondta az egyik vendég, hogy az övének nem volt szalagkorlátíze. Honnan tudja, ha szabad kérdeznem, néztem rá, azt felelte, hogy szerinte ennek horkolásíze volt. Az én hibám, mentegetőztem, próbáljon ki egy ajtókilincsízű italt talán, szolgálja ki magát a koktélzongorán.
         Egy cseresznyés clafoutis-t sütöttem a megmaradt cseresznyéből még múlt vasárnap, de csak most teszem közzé, a szezonzáró posztot megelőző posztot megelőző posztként. Ennek kereszteződésíze van, avagy cseresznyés tojásrántotta, Julia Child egyszerűen csak agyonverne, ha megtudná, hogy mit beszélek, nem érdekelné, hogy művészet szerintem ez vagy micsoda. Hozzá egy tárkonyos burgonyalevest adtam föl, melybe kakukkfüvet szórtam, és krémsajttal sűrítettem be. Szeretnék még mutatni képeket és filmeket, melyek a kiállítás látogatóiról készültek a finisszázs alatt, után és előtt. A sakáltanyaízű csokoládétorta a következő cikk témája lesz.

Bővebben: Tárkonyos burgonyaleves, cseresznyés clafoutis, mese volt

Körtés diótorta friss málnával, spárgaropogós

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 14.
sparga kortestorta nyito01
         Ha a kiadóban töltötte a napot, mindig rendesen fölöltözött. Nem mintha máskor megengedte volna magának a slamposságot, otthon fekete nyári ruhában írt, melynek derekát fényes csattal lezárt öv húzta be, amikor unokatestvére csöngetett és ő ajtót nyitott, a férfi rögtön azt kérdezte, indulni készül-e valahová, hogy zavarja-e, és ő később meg is bánta, hogy azt felelte, nem, dehogy, csak itthon dolgozik. Az unokatestvére, ha nagy ritkán beállított, figyelmetlenül belapátolta a főztjét és a nőkről beszélt. Ha megkérdezik, azt mondja, hogy ezekben a váratlan látogatásokban ez volt, amit a legkevésbé szeretett. Hogy általánosságban kellett hallania a nőkről.  Ő egyszer-egyszer szólalt meg, a férfi arcáról olvasta le, hogy mi történt vele az elmúlt egy- másfél hónapban.  Minél többször leolvasta, annál többször tudta meg. A férfi közben megivott egy üveg pezsgőt, hűvös kedvességgel kioktatta a francia nyelv csodáiról és telefonján elbeszélgetett egy barátjával, majd egyszer, fölnézve a hívásból szórakozottan megkérdezte, hogy sokat olvasott-e, mióta nem találkoztak. - Nem, dehogyis – felelte automatikusan ugyanazt, amit nem sokkal korábban az ajtóban is mondott. Aztán Vicky Pollardra gondolt.
         Délután lement a Dunához. A folyó partján lépdelt, a vízben az ég tükröződött, meg a fehér gomolyfelhők. Aztán fák visszfénye jelent meg a sebesen mozgó víz színén, egy gyerek kavicsot hajított a folyóba, a felszínen kis körök rohantak nagy körök felé, de egyik a másikát soha nem érte utol, és így a fák tükörképei, mintha esőben ázó redőnyök mögül látszódtak volna.
         A Római-part levegőjét bors meg őrölt fűszer és olaj szaga töltötte be, és nyilván így jutott eszébe ott az uzsonnamenü főétele. Spárgát forgatott meg tojásban és parmezánnal elkevert zsemlemorzsában mára, bepanírozta vagyis, és sütőben megpirította, majd fokhagymás szószt adott föl hozzá, így az olyan lett, mint a sült krumpli, csak összehasonlíthatatlanul finomabb. Mellé egy olyan tortát talált ki, amelynek receptjén, úgy érzi, nem szükséges már soha többé alakítani. Ebben a süteményben a fél körtéket egy nehéz, magvakkal megerősített édes tészta öleli körül, amely attól függően ropog vagy puha, hogy milyen távol esik a sült gyümölcstől. A torta tetejére friss málnát halmozott, s ez a három íz: a körte, a fahéjas diós tészta és a friss málna íze adják ki az élményt, melyet e sorok írója kedvére valónak talált, és éppen ezért most dicsérni próbál itt. 

Bővebben: Körtés diótorta friss málnával, spárgaropogós