Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 14.

         Ha a kiadóban töltötte a napot, mindig rendesen fölöltözött. Nem mintha máskor megengedte volna magának a slamposságot, otthon fekete nyári ruhában írt, melynek derekát fényes csattal lezárt öv húzta be, amikor unokatestvére csöngetett és ő ajtót nyitott, a férfi rögtön azt kérdezte, indulni készül-e valahová, hogy zavarja-e, és ő később meg is bánta, hogy azt felelte, nem, dehogy, csak itthon dolgozik. Az unokatestvére, ha nagy ritkán beállított, figyelmetlenül belapátolta a főztjét és a nőkről beszélt. Ha megkérdezik, azt mondja, hogy ezekben a váratlan látogatásokban ez volt, amit a legkevésbé szeretett. Hogy általánosságban kellett hallania a nőkről.  Ő egyszer-egyszer szólalt meg, a férfi arcáról olvasta le, hogy mi történt vele az elmúlt egy- másfél hónapban.  Minél többször leolvasta, annál többször tudta meg. A férfi közben megivott egy üveg pezsgőt, hűvös kedvességgel kioktatta a francia nyelv csodáiról és telefonján elbeszélgetett egy barátjával, majd egyszer, fölnézve a hívásból szórakozottan megkérdezte, hogy sokat olvasott-e, mióta nem találkoztak. - Nem, dehogyis – felelte automatikusan ugyanazt, amit nem sokkal korábban az ajtóban is mondott. Aztán Vicky Pollardra gondolt.
         Délután lement a Dunához. A folyó partján lépdelt, a vízben az ég tükröződött, meg a fehér gomolyfelhők. Aztán fák visszfénye jelent meg a sebesen mozgó víz színén, egy gyerek kavicsot hajított a folyóba, a felszínen kis körök rohantak nagy körök felé, de egyik a másikát soha nem érte utol, és így a fák tükörképei, mintha esőben ázó redőnyök mögül látszódtak volna.
         A Római-part levegőjét bors meg őrölt fűszer és olaj szaga töltötte be, és nyilván így jutott eszébe ott az uzsonnamenü főétele. Spárgát forgatott meg tojásban és parmezánnal elkevert zsemlemorzsában mára, bepanírozta vagyis, és sütőben megpirította, majd fokhagymás szószt adott föl hozzá, így az olyan lett, mint a sült krumpli, csak összehasonlíthatatlanul finomabb. Mellé egy olyan tortát talált ki, amelynek receptjén, úgy érzi, nem szükséges már soha többé alakítani. Ebben a süteményben a fél körtéket egy nehéz, magvakkal megerősített édes tészta öleli körül, amely attól függően ropog vagy puha, hogy milyen távol esik a sült gyümölcstől. A torta tetejére friss málnát halmozott, s ez a három íz: a körte, a fahéjas diós tészta és a friss málna íze adják ki az élményt, melyet e sorok írója kedvére valónak talált, és éppen ezért most dicsérni próbál itt. 

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 6.

        - Nem - mondta. Nem vacakolt, csak mondta, hogy nem, és kész. Mert a másik ott állt szemben vele, és azt kiabálta, hogy tttttttt tünés! Erre felelte emez, hogy nem. Ahogy korábban meséltem, végül egy nőt vettek fel. A főnök kedvetlenül ellenőrizte az ulmi templom tornyának kőcsipkéit, melyeket senki, soha, sehonnét nem láthatott, csak ő meg a kőművesek. - Herr Schultz, nézzenek utána, már megbocsát, mi az úristent csinálnak ezek -  kérte, és közben azon tűnődött, hogy vajon a szentlélek horkolna-e, és hogy nő vagy férfi lehetne ez az illető? Ekkor mondta neki Günter, hogy nem sértésnek szánja, de szerinte egy ilyen feladattal egy férfi nem tudna mit kezdeni. Ott van az a rengeteg érzelem. - Milyen igaz - mondta a főnök. - Szóval, valaki, aki tud görögül is, ismeri a katonai titkosírások természetét, következésképpen a véges algebrákhoz is konyít, és szépen érez, hajlékonyan, mint a köd, megérinti, amit senki más nem ér el, az nagyon érdekes lenne. És ha ezt az illetőt egy nagymellű szőkébe rejtenénk el, hát ez volna a legjobb vicc a Földön, nem igaz Günter? - Igaz, Uram, nagyon jó vicc volna, bár, a német humorérzék, finoman fogalmazva, nem jó, de amennyire meg tudom ítélni, a koncept különleges. Egy asszony, mintha csak hallotta volna, hogy ezek ketten miről beszélgetnek, fölemelte e fejét az Einsame Gasse hatos szám alatt, és az arca felragyogott a fejét borító gyapjúkendőben. Később a főnök, Günter, Kócián úr és Vincent elmentek megfürödni, ott meg már mindenkinek sugárzott az arca, Kócián úrnak is, de leginkább Vincentnek, mert küszöbön állt a hét, és ehetett valami finomat. Rebarbara szezon volt, és bár az eper és a rebarbara együtt adták volna magukat, a konyhán az epret valaki elöljáróban fölfalta, s így született az új, önálló rebarbara sütemény, melyet narancs fűszerezett, alul pedig a piskótát mandulakrém zárta le. A desszert elé, könnyű főfogásként egy erős szószban kifőzött kagylót tálaltak föl. A kagylók szépen kinyíltak, és magukba szívták a korianderrel megszórt, kókusztejjel megszelídített levet. Vincent friss, ropogós kenyérrel tunkolta ki a szaftot, és nagyon örült.

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 28.

    Hogy hol van a mosdó, azt kérdezte. Angolul kérdezte, én angolul válaszoltam: - Azon a folyosón mintha láttam volna egyet - mondtam. De hogy jobbra vagy balra? Azt feleltem, hogy szerintem balra, de arra megyek én is, elkísérem. Az jó lesz, vidult föl hirtelen, aztán észbe kapott, hogy egy lélek sincs itt rajtunk kívül, ugye nem vagyok sorozatgyilkos. Mondtam, hogy nem kell izgulnia, soha az életben nem tudnék olyan rendszeresen munkát végezni, mint egy sorozatgyilkos. 
    Odakint zuhogott. A benti félhomályban végigsétáltunk a folyosón, aztán a mosdótól már egyedül indultam el a lépcső felé, amelyet gyengén világított meg a mozdulatlan színes ablak. Az első emeleti irodában Alice Francis játszott, valaki addig csavarta  a gombot, amíg az egész terem megtelt zenével, így aztán azt sem hallottuk, amikor a kiadó igazgatója kikiabált a szobájából, hogy "maguk ott tisztára megbuggyantak..." Még az is megtörtént, ezen a délutánon, hogy megkértek engem, írjak rendszeresebben, azt mondták, ha időre adnék le mindent vagy legalább valamit, az bizony nagyon jól esne nekik. És igazuk volt, és aztán megígértem a pénteket. Továbbá ezt az ünnepi kismenüt ide, amely egy tésztaételből és egy epres desszertből állt föl ezúttal. A tésztán az eddigi legfinomabb mártások egyike látható. Az enyhén tejszínes szószhoz a bazsalikomot és a garnélákat paradicsomkrémben pároltam meg. Az eper fűszerei a balzsamecet, a vanília és a méz voltak, a gyümölcsöt elősütött vajastésztán rendeztem el, s a fölmelegített mézes eperre tejszínhabot halmoztam. 

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 20.

    – Kénytelen vagyok félbeszakítani – mondta a doktor –, és engedelmével megjegyzem, hogy ez, amit itt mondott, nincs úgy. – Hát, akkor hogy van? – kérdeztem kelletlenül, és megvártam, amíg a doktor kipiszkál egy porszemet a körme alól, aztán kivártam, amíg vizet tölt magának, és hogy elővesz egy kis csomag haleledelt, hanyagul megeteti a guppikat, szépen megpaskolja az akvárium oldalát, mintha a halakat simogatná, aztán mond valami oda nem illőt. – Tudja, úgy van – folytatta hirtelen a doktor – hogy a feleségem, amikor odament az órához, mindig dőrén azt kívánta, bárcsak már reggel hat lenne, de még három is alig múlt, s akkor csalódottan visszacsoszogott, és megint háttal fordult, aztán begurult az ágyba. És még félóránként lekecmergett később is, hogy megnézze, hány óra, aztán lassan megfőzte a kávéját, és úgy szürcsölte, mint valami orvosságot, csak így tudott lelket verni magába. Nekem délben volt dolgom a klinikán, ő pedig munkába indult és előtte mindig fölém hajolt, én még ha nem aludtam is, tettettem, hogy alszom, mert ahogy lehajolt fölém, a csukott szemem ellenére is tudtam, hogy szeret engem, és hogy úgy néz rám, mintha valami nagyon nagy értéket látna, ellenőrzött, hogy megvagyok-e. És megvoltam, így megnyugodott, s akkor én mély álomba zuhantam. Ez volt a doktor ellenérve, és most, hogy mindent elmondott, amit lényegesnek tartott, rákoppintott az asztalra, hogy finoman megmozdultak ott a poharak és evőeszközök. Erre az ebédre szendvicset készítettem, karamellizált hagymára halmoztam a zöld salátaleveleket, melyeket korábban balzsamecettel hintettem meg. Rájuk kerültek a narancsos libasült szeletei, a kandírozott dió és a néhány szem gyümölcs, mely ezúttal áfonya volt, ennek húsa olvadt össze a libasülttel. A kávé mellé, magától értetődően egy áfonyás pitét adtam föl, mely nagyon egyszerű: omlós tészta, vaníliakrém és friss gyümölcs egymásra rétegzésével készül el.

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 12.

         Hogy, értsem meg a periodika lényegét, ezt mondták. Hogy értsék meg az alvás lényegét, ezt feleltem. Jó, akkor írjak ide gyorsan valamit. - Mi? – kérdeztem. Hogy rögtönözzek egy pár sort nekik, ezt szeretnék, és ismerem őket, úgyhogy nem ültem le, csak elővettem a tollamat, megfordítottam egy telegépelt papírt az asztalon, aztán ráhajoltam kissé, oldalvást, hogy alkarom támaszra leljen, és elengedtem a kezem. A mondatok szépen, nyugodtan folytak az ujjaimból, írtam egyiket a másik után: valaki végigsétált a megemelt kanyarokkal teli átjárón, kimászott a kerítésen, és elindult, hogy meglátogassa a barátnőket, a szép és állhatatos Rózát valamint Kamillát, a félszeg porkolábnőt. A bejárat előtt a vendég megállt, kezét a kilincsre tette, de mielőtt belépett volna, elkiáltotta magát, hogy jó napot. - Jó napot! - a női hang a fölső konyha ablakából hullott az udvarra. A hangot vízcsobogás követte, gazdája szerfölött gondosan leöblített valamit. Kisvártatva hárman teáztak a verandán, ahol szürkés, de tiszta fény derengett, és Kamilla a vendégre nevetett, jobb kezét a vállára tette, aki érezte üde ujját a nyakán. Aztán a vendég köhögni kezdett, mert pechjére a teasüteményben egy gyűrűsujj volt elrejtve... Ekkor kirántották a papírt a tollam hegye alól, hogy egy girbegurba tintavonal futott végig a lapon, amely aztán az asztalon is folytatódott, és elolvasták, amit addig írtam, és hümmögtek, hogy lehetnék valamivel romantikusabb, például annyira, mint valaki, aki tényleg romantikus. Hetek óta nem aludtam, mondtam, majd kimentem a Duna-partra a húgomhoz, s amíg rá vártam, egy szendvicsembert tartottam szemmel, aki nagy nehezen leült az egyik asztalhoz, és halat rendelt, sült krumplival.
         A mai halétel egy felpucolt aranydurbincs, húsa hófehér és vajpuha. A Streetkitchen receptjét használtam, az a fiú teletömte a halat babérlevéllel és citrommal, egy kis vajat is gyűrt a fűszerek mellé, és úgy sütötte ki hirtelen, oldalanként öt-öt perc alatt. Hozzá az epres, kecskesajttal és mandulapehellyel megszórt zöldsalátát én találtam ki, az öntetet reszelt hagymával és mákkal ízesítettem, és a Life magazin ételírójának legjobb sajttorta receptje van még itt, mely úgy lesz csakugyan a legjobb, ha friss gyümölcsöt tetszenek a tetejére halmozni, bármi megteszi, eper volt a kézenfekvő választás itt.