Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. január 1.
mezeskalacsvaros 01
Budapest mézeskalácsszobra december 20-án délelőtt nyitott ki és január végéig várja a látogatókat. 

        A fejemhez kaptam... aztán mentem a főutcán, neveletlenségemben bebámultam a házak ablakán, láttam von Hoffmann kéményseprő urat, éppen langyos tejet ivott lefekvés előtt, de nem ismert meg. Kimentem a hídhoz, megnéztem a lányt, aki biciklijét a hídfőnek támasztotta, majd fölült egy oroszlán mellé, úgy számlálta a szembejövő járókelőket, de ő sem vett észre. A kávéház előtt asztalok sorakoztak. Más elfoglaltsága miatt csak délután tudott sort keríteni a csirke a fazék tejeskávéra meg a kiskosár zsömlére, ami minden délben várt rá, mire visszajött a falusi munkájából, és most kilépett a csirke a kávéház teraszára és rám nézett, meghajoltam és elmosolyodtam, de a csirke csak egy pillanatig habozott, aztán határozottan megrázta a fejét, leült az egyik asztalhoz és a menübe mélyedt. Mindenki úgy nézett rám, mintha először járnék itt.
       A másik irányban, nem olyan messze tőlem egy óriási fenyő alatt a hóemberegylet fehér ruhás tagjai álltak földig érő szoknyákban. Az egylet elnöknője kalauzolt ott alighanem valaki fontosat, talán festő lehetett az illető, frakkot, nagy, színes kalapot és zöld sálat viselt, mint Picasso, csak ennek sárga csőre is nőtt mindehhez. Az elnökasszony mutogatott, a pingvin orra előtt húzta ujjával a körvonalakat, szépen, érzékletesen írta le a városon keresztül-kasul futó tojáshab-girlandokat, ám tévedne, aki azt hinné, hogy az egylet elnöknője egyedül a tárlatvezetésre figyelt, dehogyis! Gondolatai félig a közelben álló zöld mintákkal feldíszített, apró színházépület körül keringtek, három éve szerelmes volt a színház igazgatójába, Gotier úrba, tulajdonképpen rögtön beleszeretett, ahogy az életregényét megismerte. De beszélt tovább halkan az elnökasszony, és a szavai mindig másmilyen képek villantottak fel a szemem előtt, mint valamiféle fényreklámok: a tavon a hattyút, amely olyan szép volt, mint egy vízitündér, és a hobbit lak is, meg Jurassic park is megjelent nekem, hogy feljegyzések vannak arról – így a városszépítők elnöke – hogy ezt a két helyszínt a Szentlélek például személyesen látogatta meg. Rámutatott azután a domborműnek is beillő kerítés mögötti állatkertre, ahol még nagyon régen Lendl zoológus a vízilovait fürdette, melyek jelenleg is egy kis tóban tapicskolnak, és egymás hátára köpködik a vizet a szájukkal, mintha egy vödörből érkezne a vízesés, pontosan úgy, ahogy a filmeken látni.
        Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek, szépen stilizáltak, tele díszes kacskaringókkal és domborodó erővonalakkal, mint a lugast körülnövő rózsabokor, úgy futották be a finom mintahálók a házfalakat, hogy amikor közelükbe ment az ember, levette a lábáról ez az érzékeny szépség. Az építők elhelyezték a házukat, ahová csak akarták, ezt a sorsszerűséget szeretem a legjobban ebben a játékban, hogy nem lehet hozzányúlni a letett épületekhez később, mert a tulajdonos önállóan érzi meg a helyet, ahová a legmegfelelőbb lenne az ő háza, és abba a művészetbe nem szabad beleavatkozni. S ha megy minden a maga útján, akkor olyan telekszomszédságok alakulnak ki véletlenszerűen, mint amilyen például a Szentendre főtér – Óriáskerék viszony, vagy a másik oldalon a Csillagkapu – János-hegy – Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola – tizenkét emeletes budapesti panel - Barcelona futballstadion - Star Wars dokkoló – Eiffel-torony – Lánchíd ökumenikus tengely, pont, mint az életben, majd meg tetszenek látni, ha eljönnek valamikor. A kiállításról föltettem ide néhány felvételt, és megkértem Barbit, hogy írjon hozzájuk kommentárokat, de nyilván nem tudunk mindent bemutatni, és a szobor január végéig nyitva van, általában délután, kivéve holnap és holnapután, akkor még délelőtt is, tizenegytől kettőig. Azt kívánom, hogy legyen nagyon boldog új éve mindenkinek!

Bővebben: Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet

Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. december 16.

kecskesajtosbatyuk hozzavalok
        Folyton nagyszájúskodott, hogy ráér mindenre, és általában rá is ért, csak ilyenkor nem, ilyenkor alig maradtak szabad percei. Őszig az események súlytalanul, tétován szóródtak szét, mint az esti köd, de ebben a maradék időben úgy érezte, mintha az év megkétszereződne, és az egész második része ebbe a másfél hónapba akarná beleegyensúlyozni magát. Az órájára nézett, majdnem befejezte kis körútját, már túl volt az előnyös zöldségvásárláson, és megállt a Fővám téren, ott lenyelt egy feketekávét, meg egy marlenkát, aztán beugrott a Birs Bisztróba, ott nyilván egy kapucsínót ivott meg, és lehetséges, hogy azon való örömében, hogy megspórolt egy százast az előnyös zöldségvásárláson, bement még a Goethe Intézetbe, hogy újságot olvasson, és közben azt hiszem, elfogyasztott egy tejeskávét. Otthon talált egy filmet, amelyben Ronald Reagan játszott valamilyen mellékszerepet, megnézte ezen kívül az új Terminátort is, és ekkor úgy érezte, felkészült maradéktalanul politikatörténetből, elment, és levizsgázott, azt nem állítom, hogy tudott mindent, de szórakoztatóan nem értett semmihez, és ezt valahogy itt mindig értékelték.
         Ezt a történetet legszívesebben rögtön az étellel kezdte volna, hogy a csirkék a deszkán feküdtek. A hentes fölbontotta őket, és emlékezetből tapogatta ki a belső részeiket, mint egy órásmester, el-elvágott valamit, kiszabadult a zúza a máj, meg a szív is. A darabokat egy tálba tette, puhán, nehogy valami bajuk történjen, és mint a színes gyöngyök hevertek egymáson a belsőségek, aztán szétbontotta a csirkéket a hentes, és előtűnt a halványpiros tüdő, a göröngyös zsírfelhőcskék meg mint a selymes bárányfelhők, úgy vonultak a színhúson, sárgák voltak, mint a szétcsöpögött méhviasz. És amikor kigurított mindent a deszkára, a hentes fiú fogta a kést, megköszörülte a fenőacélon, aztán földarabolta a csirkét, és becsomagolta neki.
      Otthon apró, sütőtökhabos desszerteket készített elő, éppen csak egy falat fért a kis üvegpoharakba, a rumos rétegeket tejszínhab és gyömbérkeksz választotta el egymástól, a kockákra vágott rétestésztát pedig kecskesajttal és fűszeres szilvalekvárral töltötte meg, majd fölcsavarta a négyzetek széleit, hogy azok aztán halványnarancssárgára süljenek: sok-sok mindenkit kellett megetetnie. Nyilván nem egyedül, mert azt nem lehet, hanem egy fontos nővel, aki feltűrte a ruhaujját, s a mozdulatai szépek voltak, és hintázó kése nyomán lassan salátává változtak a spárgák és a cukkínik is, a nő fokhagymadarabokat dugdosott a zöldségpálcikák közé, hogy a sütőben majd átjárja őket az illat. Közben arról érdeklődött, hogy akar-e emez a nő hallani ma valamilyen történetet, és ő mondta, hogy ne vegye zokon, de elsősorban ezért engedte ide be, s csak másodikként azért, mert elpusztulna itt egyedül ennyi munkától. Kérdezte a nő, hogy mi érdekelné, és felelte neki ez, hogy mondhat bármit, viszont ha nem szerelemről beszél, fogja rövidre, mert csak úgy tesz majd, mintha figyelne, a szerelem érdekli elsősorban. És a nő elmesélte, hogy aznap egy szépen szabott tengerészkék ruhát viselt, abban nagyon nagy sikere lett, de biztos, hogy nem a személyisége nyomán, mert annyira félt, hogy egy szót sem tudott kimondani. A ruha hosszú volt korábban, aztán a rádióban Bobby Darin a „Beyond The Sea”-t kezdte énekelni, és a nő hirtelen úgy érezte, hogy ez a dal lerövidíti a távolságot a külvilág és e között a szoba között, levette a szoknyát, az asztalra tette, s az ollóval egy kiskabátra való darabot vágott le belőle. Aztán eldolgozta a rojtokat, és lázasan húzta vissza a szoknyát, és látta, hogy tíz évet fiatalodott attól a távolságlerövidüléstől. Éppen csak annyi ideje maradt, hogy megigazítsa a harisnyáját, és meggyőződjön a felől, hogy most szép csak a lába igazán, hogy azok a kis árnyékok a térd alatti inak között, a Szentléleknek a finom ujjlenyomatai meglepetést és lelkesedést lesznek képesek kiváltani, vagy nagy felháborodást, azt még nem tudhatta előre. Akkor kiment a ház elé, és ahogy az az ember, aki autójával beállni készült az udvarra ránézett a nő térdére, elfelejtett kormányozni, és beleszaladt egy tujabokorba, ebben a nő jó előjelet látott.
         Aztán ugyanez a nő odatartotta a tenyerét, ez a másik pedig beleszórta a leforrázott fűszereket. Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

Bővebben: Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes...

Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. november 22.
gesztenye nyito01
         Amikor még voltak grófok és Erdély, egy nő grófnő volt Erdélyben és egy grófozós rádióműsorban mesélte nem olyan régen, hogy Horta úr kimászott a villanybojlerből és nekiiramodott, olyan erősen igyekezett, hogy nem is rohanás volt az, amit csinált, hanem visszafogott zuhanás, ráomlott a sezlonra, fújtatott, mint egy gőzmozdony. Lábait kibontotta a cipőből, és odadugta a kályhához, hogy ne fázzanak annyira. Zelnikné hozzáfogott a szószhoz, kipréselte a citromok levét és zajongott, úgy ahogyan csak Zelnikné volt képes, pörgette a fakanalat a tálban, mintha csak ő is valami villannyal hajtott robotgép vagy szuperforraló lenne, az meg száguldott körbe-körbe míg a tojások engedelmesen majonézé keveredtek. Zelnikné csak ekkor nyugodott meg. - Készen vagyunk – szólt az asszony – finom mozdulatokkal összekészítette azokat a szendvicseit, amelyek csirkehús, friss saláta és házi majonéz egyszerű kombinációi. Az ágyon hempergő sejtette, hogy mi következik, aggodalmasan pillantott a kalapokra, amelyek az előszobafogason sokasodtak, kicsit másként, mint megszokott, de azért még mindig kalapnak kinézőn, vagyis kalaphoz méltón. Zelnikné értette a módját az uzsonnáztatásnak, nagy ezüsttálcákat vett elő, a szendvicseket ezekre sorakoztatta, aztán a rozmaringos fűszervajtól csillogó szelídgesztenyék következtek, melyeket szőlő és sajt társaságában adott föl csipkézett porcelántálakon. A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.
         A grófnő unokája egy Starbucks kávét tartott a kezében és arra gondolt, hogy lépcsőn jön föl lift helyett. Legszívesebben mozgólépcsőn jött volna, a fokozatosság híve volt a fitneszben, de a lakásomban érezte biztonságban magát, ahol volt étel, bor és hatszáz televíziós csatorna, és egyik sem akarta bántani, és ide csak átlagos lépcső vezetett. Egy hete kezdett el dolgozni. Nem ismert határokat, nem aludt és nem evett, nagyon olcsó munkaerő ilyenkor. Begyulladtak a hangszálai és krákogott, néha meg köhögött és nem tudta, mint ilyenkor soha nem tudta, hogy csak meghűlt vagy valami komolyabb, de aztán megállapították, hogy kimerült, ne beszéljen, attól kezdve persze nem bírta befogni a száját. Késett, mondta, és azzal mentegetőzött, hogy el kellett intéznie valamit, véletlenül beleesett a szökőkútba egy motorbiciklivel és lefogták, de aztán gyorsan elengedték, és mondtam, hogy ez a történet közelében nincs annak, amikor megvert valakit egy George Ezra koncerten. És ő kijavított, hogy nem koncert volt, hanem show, másodszor meg nem lehet lejönni egy ilyen helyre Michael Bublé pólóban ezt mindenki tudja, aki nem akarja, hogy bemossanak neki egyet. És én nem tudtam, hogy kerültünk megint bele ebbe a hülye Ezra/Bublé beszélgetésbe, de a grófnő unokája evett és ivott is és ebben egyáltalán nem maradt magára, és egy szép férfiról beszélt a legtöbbet, aki nagyon fontos, nagy, robosztus férfi, inkább karakterében monumentális, mint igazán és szerelmes belé a grófnő unokája, szerinte azon kevés férfiak egyike, akik szexik, ha muffinnal tömik magukat. Amikor meglátja, meg se tud szólalni, hozzálapul a falhoz és várnia kell, hogy újra lélegzethez jusson, a férfi ilyenkor úgy érzi, hogy ha megszólítaná, a nő összerogyna, a szerelme, az nyomja oda a falhoz és valahogy ettől boldognak érzi magát. Aztán elfogyott a bor, és azt mondta a grófnő unokája, hogy lehetséges, hogy nálam kellene töltenie az éjszakát. Kérleltem, hogy ne, ne tegye, hívjon föl egy másik barátját, de nem találta a telefonját és az egyetlen szám, amelyik eszébe jutott a kínai büféé volt, ahonnan rendelni szokott, ők meg nem fogják engedni, hogy náluk aludjon. Bár ez szemétség részükről, amikor legutóbb náluk járt, látta, hogy vannak a kamrában a földön matracok. És aztán a grófnő unokája ott aludt a konyhában a kanapén.

Bővebben: Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és...

Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

Írta: Keresztesi Judit – Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. november 10.
habcsok granatalmanyito01
         Éreztem az utca sarkán, hogy elönti a nyugati szél a fasort, és végigsöpör a kátyúkon, megállapodik a nagy ruhaáruház kijáratánál, föltornyosítja a leveleket, és a férfi ott állt mellettem és azt mondta nekem, hogy nekiment valakinek a biciklijével, akinek eltört a lába. De nem a biciklikarambol közben tört el, hanem már előtte, és amikor ez az én barátom nekikoccant, a tündöklő, fehér gipszbe mártott boka kékes visszfénnyel ragyogott az utcai megvilágításban. Azt kérdeztem, hogy hogyan történhetett ez, ő pedig azt mesélte, hogy egy középkorú férfi akkora kalapban, mint egy szalmakazal igyekezett lefelé egy lépcsőn, és majdnem az utolsó pillanatban ugrott át a hajó korlátján, amikor az már éppen elszakadt volna a parttól. Az én barátom ekkor fölnézett, és elfintorította az orrát, aztán hátrahőkölt a meglepetéstől, mert egy hajósinas kiöntötte a vödörből a piszkos vizet, tisztát hozott, és nekilátott, hogy kisöpörje a fedélzetet. Az egyik kabinból ekkor kilépett egy nő, megérintette az inas karját, és mondott neki valamit, amit azonban a nagy zajban nem lehetett érteni, és a barátomat kíváncsiság öntötte el, hát ez meg micsoda, gondolta. A hajóskapitány a hajó fölső emeletén járt-kelt, langyos tejet ivott, és kis kókuszos mandulás kekszeket majszolt hozzá, és ahogy a barátom bámulta, a hajóskapitány megállt a bögrével kezében, nagy, finom ívekben feliratokat rajzolt egy lapra, aztán fölmutatta az előbbi nőnek, aki mellette állt most már, hogy rájöjjön a nő, hogy ha megfelelően viselkedne, a hajóskapitányt egykettőre kineveznék tengernagynak, vagy ilyesminek. A hajóskapitány aztán további langyos tejből merített inspirációt és újabb feliratokat mutatott föl a nőnek, akinek ezekre a szavakra elváltozott az arca, úgy villogott azon az arcon a harag, mint az igazgyöngy, és azt lehetett volna gondolni, hogy ütni fog, de nem, elővette a kis piperetükrét, és belenézett, hunyorgott is, a szemüvegét valahol a kabinjában hagyta. Aztán a barátom lendített egyet a biciklijén, és már csak annyi ideje maradt, hogy előrekapja a fejét és olvadozzon a látványtól, így ütötte el a törött lábú nőt. Nagyon restellte magát, és legszívesebben csak megölelte volna ezt a nőt engesztelésül, de aztán nagy meglepetésére a nő mentegetőzött, hogy minden az ő hibája, egyébként sem lett volna szabad lejönnie, ez még egy fekvőgipsz, mutatott a lábára, de valahol almatortát sütöttek, annak az illatát követve tévedt le a partra. A barátom pedig kénytelen volt annyival beérni, hogy meghívja uzsonnára ezt a nőt, és majdnem nem hitt a fülének, amikor amaz a meghívást elfogadta. A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot. És a barátom az uzsonna vége felé zavarában sapkákról és viharbiztos szobáról kezdett beszélni, és nagyokat nevetett, így ültek egymás mellett a törött lábú és a biciklista, és a barátom kétségbe esett, de úgy tett, mintha nem esett volna kétségbe; hogy ő teljességgel érthetően intelligens férfi, kenterbe ver itt bárkit, rokonszenves, nyílt egyéniség és így tovább. Persze, jobb volna, ha ezen fölül még egy édes pofa is volna… de nem akarna elkalandozni, mondta, szóval a nő hirtelen fölállt, aztán búcsú nélkül kibicegett az ajtón, és eltűnt a sötétben, és láttam, hogy a barátom már a cipőjét figyeli, láttam, hogy tanácstalan, és azt mondtam neki, hogy én nem értek ehhez az egészhez semmit. Csak annyit esetleg, hogy olyan, mint ha megtöltenék az ágyút az emberrel, aztán következne egy fülsiketítő dörrenés, és az ember hátsó rézsútos mély kartartásban szállna fölfelé, és a ballisztikus görbe csúcspontján kiegyenesedne, és mosolyt szórna, meg csókot dobálna és fejjel lefelé jövet az ember látná, hogy nem jó felé jön, de még mindig mosolyt szórna, és aztán hangtalanul összetörné magát a kerítés mögött a farakáson. S miután később összeforrtak az alkatrészei, már kétszer is meggondolja az ember, hogy mosolyt szórjon meg csókokat. De szerintem, ha nem rémül halálra egy kicsit az ember mind ahányszor beszélnie kell egy ilyesvalakivel, mint ez a nő volt, akkor meg egészen biztos, hogy nem az az illető számára az igazi. És ő mondta, hogy ez meg milyen egy nem európai fogalmazás, és én mondtam, hogy már hogyne lenne az én fogalmazásom európai.

Bővebben: Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. november 2.
mandarintorta nyito01
         Elmesélem úgy, ahogyan történt. Az étterem tulajdonosa kiirtotta az éttermet az étteremből, és a belsőt a polgári otthon melegével árasztotta el, és nem készült el teljesen, de megnyitott szombaton. A helyiség lassan megtelt élettel, jelmezekbe öltözött nők és férfiak hajladoztak a szépen berendezett szobában, mely így nemcsak a mennyezetről alácsüngő lámpák fényétől ragyogott, hanem az ide-oda mozgó poharaktól s főleg a négy pár szemüveglencsétől, melyek a puncs körül tolongtak, és érdeklődve figyelték a tálban lebegő jeget. Csöngettek. Az ajtóban egy fiatalember tűnt föl bőrig ázva, ruhájának apró redőiből csurgott a víz, cipője valóban lyukas volt, a sarka pedig félretaposott. Egyik talpáról a másikra állt, mint a kacsa, ballábas cipőjének foszlányai közül előkandikált sötét, csíkos harisnyája. Esős ősznek volt öltözve vagy, ahogy mondta, november elejének, s ez az átkozott kreatúra úgy festett elnyűtt ruhájában, felöltő nélkül, gyűrötten, mint aki vízbefulladt. Az étteremtulajdonos elismerően pillantott a jelmezre, majd az étterem belseje felé intett, a pszichológia tudományok doktora pedig mint egy vízesés haladt át az asztalok között, és barátságosan üdvözölte a vendégeket.
        A szoba sarkába állított asztalt ültük körül, november eleje szemben velem, tőlem jobbra a kalóz, balra a Denevérember. Ilyen szűk helyen elkerülhetetlen, hogy össze ne érjenek a lábak, nem kell sok, hogy a térdek találkozzanak, s úgy maradjanak. A Denevérember nem akart kikezdeni a kalózzal, de azért szóvá tette, hogy az első gyenge térdkoccanás után amaz kissé eltolta székét az asztaltól, s keresztbe vetette a lábát, jelezve, hogy szó sem lehet semmiféle asztal alatti tapogatásról. Egy párt pillantottam meg ekkor, az egyik lámpa fényének záporában álltak, és mintha valamiféle szalontáncba akartak volna kezdeni, de csak a férfi hajolt közelebb, és a szép arany keretben álldogáló nőnek suttogta el, mi minden történt vele aznap, a nő pedig minden mozdulatával a férfi apró ráncait simogatta ki.
       Már hajnalodott,  amikor egy medve és egy nyúl lépett a büféasztalhoz. Bort töltöttek maguknak, a nyúl kitett az asztalra egy nikkelezett órát, úgy tűnt, mintha határidőre akarna mindent megenni, aztán elpanaszolta, hogy nincs étvágya, a hús üli meg a gyomrát, és hogy szed valamiféle probiotikumot, attól meg a háta fáj, nem tudja mi lesz, majd harapdálni kezdte a vajas tésztákat, melyekre finom halmokat emeltem karamellizált hagymából és szardellahúsból, aztán olívabogyóval világítottam ki őket. A medve közben beleevett egy kanállal a gnocchiba, amelyet cukkínivel és chorizoval sütöttem össze, és amikor a falatot lenyelte, elvette az öblös kínáló tálat az asztalról, az ölébe ültette, és befalta mohón az ételt, leette a bundáját a lével, és amikor elfogyott a gnocchi, már érezte, hogy a nyúl szemrehányóan nézi, hogy megint úgy eszik, ahogy egy rendes medve nem eszik, még jó, hogy addigra jóllakott, mert ez a tekintet mindig elvette az étvágyát. A nyúl langyos kávét töltött magának, és udvariasságból elvett néhány gyümölcsöt, de aztán meggondolta magát, és a mandarintorta mellett döntött, kiskanállal gyöngéden fölkopogtatta az égetett cukrot, azután nagyokat merített a kardamomos tésztába tölött mandarinkrémből. 

Bővebben: Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

Sültsütőtök-krémleves, forró gombás-brokkolis szendvics és édesburgonyatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 25.
edesburgonyatorta nyito01
          A férfi kedvelte a zöldségeket, örömét lelte bennük egyenként is, általában is. Részint a teremtés finomodásának tekintette őket, ilyen értelemben a karfiolt a káposzta egyetemet végzett változatának például, de egyébként sem volt semmi idegen tőle, ami isteni, a női vádlik pláne, ebben a katolikusokkal nem értett egyet. Amivel indirekte koránt sem állította, hogy vele az Úristen mindenben azonosítaná magát. A férfi az áruház zöldségrészlegén bolyongott, ekkor lett figyelmes egy nőre, aki ideje legnagyobb részében pizzafutár volt, másodállásban pedig szobafestő. Nem jól mondom, a nő szabad bölcsészetből szerzett diplomát korábban, aztán lett csak pizzafutár, és másodállásban szobafestő, és most meg itt rótta a köröket a halmokba rendezett almák és krumplik között. Kantáros nadrágot viselt, amelyet festékfoltok borítottak, a középső, nagy kenguruzsebben parafa dugóra szerelt horog lapult, meg egy darab mocskos spárga, egy kutyafog és néhány kulcs, melyek tudomása szerint egy zárba se illettek bele. A női szemöldök kecses íve egy fiatal arcot csempészett a térbe, az orr kemény vonala pedig valami klasszicitást adott, időtlenséget. Duzzadó, kecses időtlenség volt ott jelen, vagyis minden, a gazdagság tehát tényleges, a férfi legalábbis így látta. A nő egy bevásárlókocsit taszigált maga előtt, indulatosan nézte a zöldségeket, utálta őket, úgy beszélt hozzájuk, mint közeli ismerősökhöz, na, ti rohadékok, mormogta. Aztán elvett egy sütőtököt, pofon legyintette, és dünnyögött hozzá, hol van az a szemét padlizsán haverod, kérdezte, közben tekintetét körbejártatta a közeli ládákon, nyilván arra az esetre keresve megoldást, ha a tök hallgat.
         A férfi megfogott egy padlizsánt, és átnyújtotta a gondola felett. A nő elmosolyodott, és a férfi akkor azt mondta, hogy másként fésült hajjal és finom ruhákban a nőnek nagy sikere volna. A nő erre azt válaszolta, hogy őneki ebben a ruhában is akkora sikere van, hogy több már talán kezelhetetlen lenne. Hogy eljönne-e vele a hajójára, kérdezte a férfi aztán, ha lenne hajója, tette hozzá szigorúan, de a nő azt válaszolta, hogy nem is tudja, tulajdonképpen még soha senki nem vitte el hajón, mármint úgy, hogy aztán vissza is akarta volna hozni a partra.
         A férfi ekkor fölajánlotta, hogy összeszedi a nőnek a zöldségeket, amelyekre szüksége van, ha az elmondja, hogy mit tenne velük legszívesebben, és a nő mondta, hogy talán megfőzné azt a sültsütőtök-levest, amelyet, ahogyan a neve is elárulja, sütni kell javarészt, inkább mint főzni, lassan szabad csak összeolvasztani a szalonna, kakukkfű, paprika és hagymák aromáit, s aztán egy gyors mozdulattal krémmé keverni őket a húslevessel. S ha már megkérdezte a férfi, akkor biztosan brokkolit és gombát párolna meg, fokhagymás vajon, és tenne ebből a raguból egy pirított kenyérszeletre, melyet fetasajttal hintene meg, s ehhez bizony meleg, édesköménnyel fűszerezett salátát adna fel. Az édesburgonyából egy tortát sütne le, talán egy citromosat, olyasfajtát, amelyik nem túl édes. S azután mézes vajat tálalna hozzá, és a férfi nem tudta elképzelni, hogy miért nem inkább ezzel foglalkozik a nő a szobafestés helyett. De amaz mondta neki, hogy ő a nő egy új útját mutatja meg, értelemszerűen egy olyat, amelyen csak ő jár, és a férfinek fogalma sem volt arról, hogy a nő mit ért ezen pontosan, de emiatt például nem aggódott egyáltalán.

Bővebben: Sültsütőtök-krémleves, forró gombás-brokkolis szendvics és édesburgonyatorta

Sült körték Brie sajttal, szűzérmék zsályával, normandiai almatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 18.
sultkorte brie nyito01
         - Valahol elszámoltuk magunkat. – erre a kijelentésre riadt föl a nő. – Éspedig hol? - színlelt érdeklődést, meggyötörtnek és kissé ostobának érezte magát amint ott ült az asztalnál még mindig álomittasan. A férfi kigombolta a zakóját, a legközelebbi székre telepedett le, aztán a nőre nézett, és úgy kérdezte meg: – Mondja, horkol maga? A nő nem válaszolt rögtön, csak álmosan végigtekintett ennek az embernek a szép kezén, és azt felelte, hogy valószínűleg igen, de sosincs ébren olyankor, és nem tudná megmondani biztosra.
         Egy jól öltözött társaság lépett be az ajtón. Gömbölyű tokokat vonszoltak magukkal, s ahogy igyekeztek az étterem ablakai felé, ezek a tokok folyton egymáshoz meg a vendégek vállához ütődtek. Zenészek lehettek vagy kalaposok, és később, ahogyan az asztaloknál ültek, rendelésbe kezdtek, egymást túlkiabálva kérték az ételeket és mindannyiszor, mikor valami újabbat rendeltek fölmutatták a pénzüket, úgy lehetett hinni, örömüket lelik ebben a mozdulatban. A dékán úr szintén az ablaknál ült, újságot olvasott, és mert a zenészek üvöltöttek, lassan fölemelkedett, aztán sétába kezdett, szörnyen érdekes cikk lehetett az, mert le sem vette tekintetét a lapról. Egy széles mozdulattal egymás alá hajtotta az újság fehér szárnyait, hogy az egyik keze aztán fölszabadulhasson, és így haladt az étterem közepébe, kitapogatta a négy asztallal bentebb lévő szék támláját, és aztán is csak olvasott tovább.
         Az étterem tulajdonosa nagy gonddal pucolgatta a poharakat, a fény felé fordította őket, aztán újra áttörölte mindegyiket, a főúr meg, mint egy hajóskapitány, egyik kezét hátul a derekán pihentetve, álltában igazított egyet a villákon, aztán sorban hozzáért a többi evőeszközhöz a tálalón, és ahogy a tulajdonos átnézett egy poháron, szerelmesen figyelve, amint az üvegen a Napból egyenesen származó finom fénysugár csúszik keresztül, hozzálépett a konyhásfiú. Az alacsony, barna férfi kapkodva szedte a levegőt, hadarva beszélt egy rágcsálóról, hogy alighanem ugyanaz lesz, amelyikről azt hitték már elköltözött, vagy az is lehet, hogy csak megbújt a gazdátlan üzletben mellettük, mindenesetre most az étterem konyhájában válogat a szemét között. És ezzel számtalan egészségügyi szabályt megszeg, tudomásával – tette hozzá kedvetlenül. A tulajdonos minden figyelmét lefoglalta annak csodálata, ahogyan a pohár csordultig telik fénnyel, s hangjában nagy-nagy nyugalommal azt mondta a konyhásfiúnak, hogy rávehetnék a patkányt esetleg, hogy viseljen hajhálót.
         A nő közben egészen fölébredt, a férfit nézte, illetve olykor lopva visszatért bámulására, mert a szemek, amelyek általában jeges visszfényt vetnek, most derűsen tekintettek rá. A férfi magához intette a pincért, angolul beszélt, körtéket rendelt, melyeket mézzel és mustárral locsoltak meg, magházukat forró Brie sajttal töltötték tele, és pisztáciával hintették be a felszínüket. A porcelánkínálók fedelét kis virágkötészeti szobrok díszítették, az előételhez fehérbort szolgáltak föl. Ők elmélyültek a mesében, nem volt igazán súlya a beszélgetésnek, hogy túlontúl telivannak a múlttal, azt mondták. Bennük van a múlt és nehéz helyet találni az úgynevezett újnak, a régi hiányának pontosabban, contradictio in adiecto a régi hiányának több hely kellene, mint magának a réginek kellett volna, körülbelül. A férfi főételnek szűzpecsenyét kért, zsályával, mustáros fűszerezéssel mindkettejüknek, meghallgatták, ahogyan az ingaóra elütötte a hatot, majd a férfi normandiai almatortát hozatott, amelyben forró mandulakrém gőzölgött, és aztán megvárták, ahogyan az ingaóra a hetet is elüti, nem siettek.

Bővebben: Sült körték Brie sajttal, szűzérmék zsályával, normandiai almatorta