Vadászok csirkéje (Poulet sauté chasseur)

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 21.
vadaszcsirke nyito02
         Odáztam az írást, toltam, kiegyensúlyozottan, bátran hátráltam ki a feladatból: majd holnap. Ma van a holnap, a holnap éjszakája. Egy nehéz holnap éjszakája. Szép sorjában elmondom, mi történt. A héten eljött hozzánk egy nő, az a nő, aki kétéveseknek ír meséket itthon, gyorsan elolvastam egy mesekönyvét, röviden ír egy mérges pókról, amelyik nem mindig mérges, csak most lett mérges, mert valaki fölébresztette. Irigykedtem, mert én ilyen vicceket nem tudok, én szürrealistát tudok csak, minduntalan belopakodó metaforákat tudok, összevissza beszélő repülő elefántokat tudok, nagy kék mintákkal a hátukon. Aztán történt, hogy főztem egész nap. Ezen a napon semmi okom nem volt a főzésre, gyakorlásképpen főztem, hogy közben mindenfélék körül foroghassanak a gondolataim. Az asztalon szódavíz ringott egy üvegpohárban, melyet átjártak a napsugarak, s a buborékokat így finom szivárványkéreg vette körül. Ezeknek az apró szivárványgömböknek szomszédságában valaki, egy személy evett és két falat közt ijedten pislogott. Láttam, ahogy lejjebb csúszik a fotelban (a fotelt én szereztem egy árverésen) és rázza az ujjacskáit a szemem előtt, olyan képet vágva, mintha utálna engem, méltatlankodna, de aztán megenyhült, és egy újabb falatot tömött a szájába. Ekkor meg rám ripakodott, ordítozott velem, hogy ezt nem lehet így csinálni, ettől az egésztől, ezektől az érzelmektől itt nem tudja majd egy percre lehunyni a szemét, és én tudtam, hogy színházat játszik, ahhoz nagyon ért, de végül csak elhittem, hogy örömét leli ebben az ebédben.
       Hirtelen ez a felnőtt mese jutott eszembe a képeken látható, vadászatban érintett, de benne nem jártas csirkéről. Francia recept; az étel tényleg nagyon finom, nem az angol finom, mely hozzászokást igényel, hanem a magától értetődően, iparművészetileg, azonnal finom. A poulet sauté chasseur fűszerei a tárkony, a kakukkfű a turbolya, a fehérbor és a brandy. Elkészítése csak látszólag bonyolultabb, mint egy csirkepörkölté: ki-be járnak a serpenyőben az alapanyagok, de végül egy fináléban minden érthető lesz és jóra fordul, és ez megkönnyebbülést jelent nekem, s minden bizonnyal ugyanígy az olvasónak. 

Bővebben: Vadászok csirkéje (Poulet sauté chasseur)

Lazachabos canapé kaviárral

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 7.
lazachab nyito04
         Egyetlen történetre voltam attól, hogy aludni menjek, akkor egy szerkesztő érkezett, egy stábbal, továbbgurultak, nem az ajtónál álltak meg, hanem a szomszéd épület bejáratánál óvatosságból vagy nem ismerték a környéket, nem tudom. Még korábban rendeltem egy készlet csiszolt Waterford poharat, mi túlfizetjük az íróinkat, mutattak a polcra ezek a vacsoravendégek, csak porosodtak a régi gazdájuknál, azt mondtam, szinte ideadta őket, hogy inkább nálad porosodjanak, helyeselt az egyik nő, a stáb tagja, inkább nálam, vontam fel a vállaimat engedelmesen, ebben verhetetlen vagyok, ebben az együgyű külalakban. - És tudja, mire gondolok? - fordult ugyanez a nő egy idősebb férfihez a társaságban. -  Elemészt a kíváncsiság, kisasszony, úgy meg szeretném tudni - felelte amaz - talán csak nem Raoul Cérusier úrra? Tudja, abból a regényből, amelyikben az arca neki egyik pillanatról a másikra megfiatalodott? - Nem - mondta a nő meglepetten - egyáltalán nem. Nem tegeződhetnénk? - szegezte a férfinek a kérdést hirtelen. A férfi egy pillanatra eltűnődött - Azt nem. - felelte aztán. - Azt aztán igazán nem... mi jut eszébe, majd csak később, majd ha… ha tegezne, akkor azzal a tegezéssel egy s mást megengedhetne magának velem szemben… várja csak ki kegyed - tette hozzá komolyan, miközben a kaviáros párnácskákból egyet a szájához emelt - míg biztonságban kimagázódom magam. 
       Nem tudhatom, mennyire népszerű a kaviár e blog olvasóinak körében. A lazacból a piros buborékok, a szép, szabályos kristálygömbök származnak, melyeket, úgy szeretem képzelni, egyenként töltöttek meg krémes, vajas, diós kellemesen sós halszósszal, hogy azután a szájban szétpattanjanak finoman és megérezze tőlük az ember néhány pillanatra, mennyire össze is tudja szedni magát az élet olykor. Azt hihetnénk, hogy túlzok, de tessék csak ezt kipróbálni egyszer. A másik fajta a tokhal fekete kaviárja, ott, amikor azt kitalálták, szerintem az Isten nem személyesen volt jelen, ez minden bizonnyal valaki más munkája lesz, de még mindig nagyon finom, és ha lazachabbal és citrommal együtt halmozom egy kisütött vajastészta-párnára, tökéletes hors d'oeuvre-t ad, körülbelül húsz perc alatt.

Bővebben: Lazachabos canapé kaviárral

Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 14.
citromtorta nyito01
         Éreztem, hogy az időt nem lehet tovább húzni, kiléptem a balkonajtón és kivittem magammal a könyveket, nem sokat csak néhányfélét, olyanokat, mint a Karenina Anna vagy a Sepsiszentgyörgyi Biennálé, és kitámasztottam az ajtót velük, hogy be ne lökődjön véletlenül, ki ne látná, hogy ilyesmire szükség van mindenképpen. Tehát ülök odakint a gyönyörű napsütésben, nagy dérrel dúrral tudok ülni a balkonon, és én láttam, látni véltem pontosabban, amit minden ember lát ilyenkor február közepén, hogy mára egy szívecskés történet volna időszerű.
        Tetszik tudni, hogy nem rajongom a hétköznapiért és az nem kifejezés, a kicsit szeretem és a boldogságot is, ezeket az örökkévalósággal mérik, de a szűket, a zártat, a behatároltat – ki nem állhatom. Hogy valami frisset szeretnék, aktuálisat a szerelemről, erre gondoltam, és meg is lett hamarosan, egy nő volt, szeretett. Nyíltan szeretett, nem titkolózott, hanem így és úgy szeretett, a nő szép volt, bőre finom, mint a szappanbuborék. Kegyesen uralkodott és dicsőn, a negyedik század végén vagy inkább közepén, rózsákkal díszített terített asztalai mellett fogadta látogatóit, és őközöttük volt ez a férfi, aki nem igaz, hogy álldogált a jelenlétében, hanem leült mellé, és én nem tudok erről a férfiről semmit, hogy hogyan csinálta, amit csinált, de valahogy mindent tudott, ami önmagáról vagy más férfiakról tudható. Férfinak lenni kompakt zárt rendszer. A férfi csodálkozott és kérdezett, nem bánva, hogy a kérdés a nem-tudásból (a tudomásul vett nem-tudásból) keletkezik, a férfi tudni akarta ezt a nőt. Boldogság és rémület egyazon szempárban, ilyen volt ez a férfi. Őszült és kedves volt a mosolya, melyet a nő látott legtöbbször, hiányból formált volt ez az ember, aki súlytalan beszélgetéseket folytatott a nővel a borult ég alatt, miközben a nő kissé idegenszerűen ejtett szavaival táplálkozott. Ott ült tehát az asztalnál és a nő szerette, ahogy ott ül, nem bánta, kezét gyöngéden fogta a kezében, puhán forgatta, csak játszott vele és láthatta a férfi, hogy nincs ebben igazán nagy gyakorlata, a nő édes, finom, szétáradó szerelmet érzett, de nem akarta álltatni a tömeget: fogalma sem volt, mit csinál konkrétan. Hogyhogy mit, mit mit(?), méltatlankodott az anyja, nem tudni kell, hanem érezni kell, s e kijelentés csak látszólag volt szerény, és kvadrált a Platónéval, aki a szerelemben a mindenség egyetlen célját az egység elérését látja, de ez a nő nem dőlt be az ilyen félrebeszéléseknek, mert nem voltak igazak, mintha a sebészi munkára, a testben megbúvó apró érrepedések összefoltozására mondaná valaki ugyanezt, hogy azt csak érezni kell, gondolta. Nyilván a negyedik század közepén nem ezt gondolta, de valami hasonló hasonlata lehetett, és abban biztos volt, hogy ez egy hülyeség, a szerelem nagyon is komplex, emberfeletti feladat. - Semmihez nem értek kevésbé, mint a szerelemhez - mondta. - Túl merész vagy – felelte erre az anyja, és szórakozottan elöblített két kanalat.
       A Valentin-napra szánt menüről még nem is ejtettem szót eddig, nem ezt ették ott a negyedik századi terített asztalok mellett, ebben majdnem bizonyos vagyok. Annyiban függ össze az én történetemmel, hogy nem akartam szívecskéset, tavaly nagyon sok szívecskét találtam ki ebben a szakaszban és mára kifogytam belőlük. Inkább arra gondoltam, hogy a sárga citromkrém a beporcukrozott narancsszín rózsákkal illene az alkalomhoz, szépen is mutatna egy csoportképen; az ilyesmit valahogy el szoktam találni, tessék megnézni, odaajándékozom. Ha valaki ezt a menüt készíti el, s először a fokhagymás kakukkfüves vajban hirtelen kisütött kacsamellet kóstolja meg, amelyhez karamellizált répát gondoltam feladni, majd megfontoltan a desszertre tér rá, akkor valahol itt, a citromtorta elején érdemes vigyáznia, mert előfordulhat, hogy az örömhöz nagyon hasonló érzelem járja át váratlanul. Szóltam időben.

Bővebben: Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

Citromos kacsazúzaragu szendvicsben

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 31.
kacsazuza nyito03
         Eleinte nem mondott senki semmit, én az erkélyen álmodoztam, havazott, postabélyegnyi pelyhekben, csendesen hullott a hó, majd kigyúltak az utcai lámpák, szürke ernyőjük hosszú fényfoltokat vetett az útra, a fényfoltokban pedig, ha egy kicsit előre hajoltam a dombra igyekvők lábnyomait láttam és egy összevissza vonalakat ábrázoló képet, melyet szánkóikkal rajzoltak a hópárnába.  – Hideg van. – szólaltam meg végre, kevés fantáziával. A doktor belülről nyomta az orrát a szúnyoghálóhoz, levegőzött ő is, csak a háló melegebb felén, és hogy a szúnyogháló minek, mi célból húzódott be mögöttem a hóesésben, nem lehet tudni, de mint egy gyóntatórács lebegett ott közöttünk. A doktor a szobából mesélte kifelé, hogy eljött hozzá egy kolléganő valahonnan vidékről. És felnevetett és ellágyult az égből pottyant szerencsétől, és mint helyében minden más férfi, ő is megtiszteltetésnek érezte, hogy egy fiatal nő fog nála aludni, főleg, hogy ő fog neki mindenfélékről mesélni, míg a nő el nem álmosodik, ő meg aztán átmegy a kisebbik szobába, hogy a nyári parádéról itt maradt nyugágyban elszundítson, s összetörje minden porcikáját és minden inát és ízületét elgémberítse reggelig, ami áldozat, a doktor elbeszélése szerint, a legmesszebbmenőkig megéri. Azt mondta, hogy amikor kezet fogott azzal a fiatal nővel nem nézett a szemébe, mert ha a szemébe nézett volna, biztosan elvágódik, elájul, ahogy a doktor fogalmazott. Kérdeztem tőle befelé jövet, hogy megírhatom-e ezt a történetet, mostanában aki hajlandó velem egyáltalán szóba állni, attól mindtől ezt kérdezem, hogy megírhatom-e, amiről nekem beszél, kisfiam, ebből úgyse ismerne rám senki, felelte a doktor keserűen. És akkor, cserébe a történetért megetetjük ezt a fiatal nőt vagy nem etetjük, mi lesz, kérdezte a doktor, hogy mije van magának otthon a hűtőszekrényben, akartam megtudni és mondta ő, hogy kacsazúza. Meg narancs.
      A kacsazúza kezdetben festői, rózsaszín, mini bélszínszeletekre hasonlít, majd tetszenek látni később. A gourmet szendvics kenyérre halmozott, enyhén citromos, karamellizált hagymával és gombával összesütött zúzaragu, érdemes figyelni arra, hogy a megmaradt halmok később az érdeklődés középpontjába kerülnek, és az illetők titokban, állva még beleesznek a serpenyőbe, aztán már nem titkolóznak tovább, hanem nyíltan kitunkolják a maradékot. Fölkapkodják később, és szájukba dobálják egyenként az olvasztott csokoládéba mártott, enyhén megsózott narancsgerezdeket is, melyeket azok egészségessége miatt fumigáltak egész este, és nem is tekintették őket igazi desszertnek; hogy nem volt-e a csokoládé is meg a narancs is jól külön, dünnyögtek, minek kellett őket így összeboronálni, akaratuk ellenére. De a sózott, csokoládés narancsból nem marad közben, nem akarnám ezzel a vacsoravendégekre hárítani az egész felelősséget. 

Bővebben: Citromos kacsazúzaragu szendvicsben

Pezsgőkoktél narancsjégkrémmel, csokoládészuflé

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 24.
pezsgo nyito02
         Zelmát telefonon riasztotta, és még aznap este találkára hívta egy belvárosi kávéházba, amelyet ő választott ki. Fél tízre ért oda, és mivel Zelma még nem érkezett meg, kinn várt. Odalépett a nagy ablaküveghez, amely mögött, potyka az akváriumban, ült a férfi, telefonja fölé hajolt, a pincér éppen őt szolgálta ki, aztán egyedül hagyta. Szép, nyugodt arcának vonásai szabályosak és finomak voltak, fölemelte a csészét, iszonyú komolyan ivott és lassan, olybá tűnt, mintha nem is ivott volna, és minden korty után valahogy szebb lett ez az ember, ő pedig kint olyan közel hajolt a kirakathoz, hogy olykor le kellett törölnie a párát a szeme elől. Ekkor Zelma érintette meg a vállát: - Mit csináltál délután? - kérdezte. - Belegabalyodtam egy szóba. - felelte emez, de tekintetét nem vette le a férfiról.  - Pontosabban mindenbe. - javította ki magát szórakozottan -  Általánosságban véve gabalyodtam. - mondta. A kiszűrődő fény puhán szóródott szét arcukon, most már ketten figyelték, ahogyan bent két pincér nekilát egy asztal csinosításának… öt személyre terítettek. A pincérek szótlanul hordták ki a tányérok, villák és késféleségek minden fajtáját, egy nő csendes lelkesültséggel igazgatta a terítő közepén álló csokrot. Hirtelen megkönnyebbülve gondolt arra, hogy nem volna most itt ideje leskelődni, ha nem ír meg mindent időben. Az összes mondatot megadta, amit megadhatott, hosszan bíbelődött velük, a magyar mondatok megzabolázhatatlanok, se egy szerkezet, se egy tisztességes vonatkozó névmás, szavak összehordva... és mégis. Aztán hagyta, hagy pihenjenek. Meg, nem is szívesen küldött már el semmit pénteken, nem szerette a hétfői válaszokat; félt a hétfői válaszoktól, ha ajándékot hoztak is. Most egy pezsgőkoktélt tettek le az egyik vendég elé. A pezsgőbe gyümölcsjégkrémet kanalaztak, ismerte ezt az italt, csokoládéfelfújt járt hozzá, a két tétel együtt olyan gyönyörűen festett, hogy elállt a lélegzete. A sorbet-t fehér pezsgőből és vérnarancsból készítik általában, az íze a borhabéhoz hasonlított, ez itt, úgy nézte, inkább maracujából vagy barackból lehetett.

Bővebben: Pezsgőkoktél narancsjégkrémmel, csokoládészuflé

Halkrémes, bazsalikomos szendvics

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 17.

zoldszendvics nyito05
     Mikor beléptem a kávéház hosszú, keskeny helyiségébe, kissé meglepett a nyüzsgés, négy vagy öt asztalnál is ültek, de napfényhez szokott szemem mindössze homályos csoportokat látott és így nem néztem körül alaposabban, csak odaléptem és letelepedtem az asztalához. Nem köszöntem rá, úgy tettem, mintha minden figyelmemet lefoglalná a kesztyűm, ujjanként lazítottam meg, egy-egy apró húzással, aztán ugyanígy a jobb kezemen is, közben a látásom tisztulni kezdett. Észrevettem, hogy a szemközti asztalnál az ismerős festő és rajzoló egy társasággal ül, barátságosan sanyargatott egy vendéget posztmodern képzeletével, a mellettük lévő asztalnál zongoristák beszélgettek a tangóról. Távolabb a fal mellett pedig egy színész ült egy fiatal nő mellett, akivel gyakran összenevettek.  Az asztalra könyököltem ekkor, rendelnék valamit, ez jutott eszembe, "Közben torta is (szün!) akad a konyhában tejszínes (szün!) Az étlapot, az étlapot, legyen szíves" - dudorásztam - nem tudok olyat, amit kért, szívem - emeltem váratlanul a tekintetem a férfire. Rá is mosolyogtam, nem, mintha ettől bármennyire enyhült volna a szép, vonallá szorított ajkak szigorúsága. - Múltkor megpróbáltam, és akkor is finoman, a sarok körkörös mozgásával a parkettba akartam passzírozni az egészet, bornírt lett, és nem azt mondom, hogy most nem próbáltam meg, mert azt nem lenne helyénvaló ilyen nyíltan a szemébe mondanom, inkább tételezzük föl, hogy nem óvatosan, mert már semmi óvatosság nincs bennem, hanem ellenszegülés nélkül, profán félénkséggel tök mást csináltam, mint amit kért. Elégedett? Egy bisztrómenüt szerettem volna összeállítani, ami után nem gondolkodik az ember még valamin, egy falaton, hogy csalódottságát leplezze, hanem boldog lesz és hazamegy és nem lóg ki a háta egész délután a hűtőszekrényből. Ilyesmit képzeltem el, és úgy láttam, pontosabban az jelent meg előttem, hogy az évnek ebben a szakában egy halmajonézes, friss, zöld szendvicshez jól illene egy magasra emelkedő, rezgő csokoládéfelfújt, és amikor kihúztam a felfújtat a sütőből gyönyörű volt és csakugyan magas, és a szendvics üdezöld alkatrészeit lepuhította, harmóniába rendezte a két-két marék bazsalikomlevélből, tárkonyból és metélőhagymából kevert halkrém, és én láttam, hogy ez így jól van.

Bővebben: Halkrémes, bazsalikomos szendvics

Körtekrémes kis Napóleonok

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 10.
kortes napoleon nyito01
         Kitavaszodott, gondoltam. Rosszul mondom. „Mindjárt itt a tavasz”, ezt leírta valaki, valahol, és megtetszett. De, csak nézzek ki az ablakon, mondták, és ki is néztem, és láttam a tükörjeget, talán még a hajamat is megigazítottam benne, de nem érdekelt, én már készen voltam a téllel, és úgy tettek egy darabig, mintha együtt éreznének, de aztán csak a februárt engedték meg. Hogy az még a képzelet határán belül mozog, addig mehetek, az odáig terjedő szakaszon foglaljam el magam bármi szezonálissal nyugodtan. Kérem. Valentin, jó lesz?:
         A nő a sarokban ült egy kisebb, kerek ebédlőasztal mellett, a napjáról számolt be szépen és érzékletesen, volt egy ritmusa a levélnek. Először egy egyszerű szót használt, ezt egy kérdés követte, melyre nem várt választ, aztán megint egy apró, megindító íve keletkezett a történetnek, a nő értett a drámához, ha valamihez értett, az bizony a dráma volt… Aztán kért valamit. Valami marhaságot kért, általában, hogy a másik néhány percig elbűvölten olvassa, s ekkor a meglepetéstől fölnevessen, ritkaságszámba ment, ha nevetett, a nő pedig szerette, ha nevet és ezért nem tartózkodott a túlzásoktól: - A mértékletesség nem jellemző a csodára. – vonta meg a vállát – Éppen ez a lényeg.
Már a desszert következett, egy kis Napóleont hoztak ki, éppen egy falatot, amelyben ostyavékony, ropogós választóvonalak különítették el a körtekrémet az alul tündöklő vaníliától. A zárótallérokra porcukrot égettek, így a falat üde volt és emlékezetes, nem igényelte a folytatást. - Csak egy eszpresszót, legyen szíves. - mondta a nő halkan.

Bővebben: Körtekrémes kis Napóleonok