Körtekrémes kis Napóleonok

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 10.
kortes napoleon nyito01
         Kitavaszodott, gondoltam. Rosszul mondom. „Mindjárt itt a tavasz”, ezt leírta valaki, valahol, és megtetszett. De, csak nézzek ki az ablakon, mondták, és ki is néztem, és láttam a tükörjeget, talán még a hajamat is megigazítottam benne, de nem érdekelt, én már készen voltam a téllel, és úgy tettek egy darabig, mintha együtt éreznének, de aztán csak a februárt engedték meg. Hogy az még a képzelet határán belül mozog, addig mehetek, az odáig terjedő szakaszon foglaljam el magam bármi szezonálissal nyugodtan. Kérem. Valentin, jó lesz?:
         A nő a sarokban ült egy kisebb, kerek ebédlőasztal mellett, a napjáról számolt be szépen és érzékletesen, volt egy ritmusa a levélnek. Először egy egyszerű szót használt, ezt egy kérdés követte, melyre nem várt választ, aztán megint egy apró, megindító íve keletkezett a történetnek, a nő értett a drámához, ha valamihez értett, az bizony a dráma volt… Aztán kért valamit. Valami marhaságot kért, általában, hogy a másik néhány percig elbűvölten olvassa, s ekkor a meglepetéstől fölnevessen, ritkaságszámba ment, ha nevetett, a nő pedig szerette, ha nevet és ezért nem tartózkodott a túlzásoktól: - A mértékletesség nem jellemző a csodára. – vonta meg a vállát – Éppen ez a lényeg.
Már a desszert következett, egy kis Napóleont hoztak ki, éppen egy falatot, amelyben ostyavékony, ropogós választóvonalak különítették el a körtekrémet az alul tündöklő vaníliától. A zárótallérokra porcukrot égettek, így a falat üde volt és emlékezetes, nem igényelte a folytatást. - Csak egy eszpresszót, legyen szíves. - mondta a nő halkan.

Bővebben: Körtekrémes kis Napóleonok

 Leveles tésztában sütött brie sajt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 4.
brie nyito01
    Ma egy szót álmodtam: wienergassen. Wienergassen-blues. Ach, wissen Sie – mindig szerettem volna így kezdeni egy levelet. Álmomban egy különös kalandom volt. Egy nagyon szép nővel széthúztuk az asztalt, leguggolt, kinyitotta az ebédlőszekrényt, és a napsütésben fürdő ebédlőben a kezembe adogatta a tányérokat, és büszkén mondta… csak nézze meg, kegyed, ez sévres-i porcelán, tizenkét személyes készlet! De én nem a tányérokra figyeltem, hanem arra, hogy milyen gyönyörű itt minden, ez járt az eszemben, és egyszer csak vagy a nő mozdulata gyorsult föl vagy az én kezem maradt le, mindenesetre eltévesztettem az ütemet; a soron következő tányér után kaptam, de az az égnek fordított tenyerem elé csúszott, hiába meredeztek utána az ujjaim, és lehullott a konyha kövére, ahol millió darabra tört. Én lenéztem és láttam, hogy az edény apró részletei lassan közeledtek felém, le kellett hunynom a szemem, hogy a törmelék, a visszacsapódó számolatlan porcelánszilánk nehogy kárt tegyen bennem, de egy sem ütött meg, szinte csak végigsimítottak az arcomon. Aztán lehajoltam és egyenként szedegettem föl a földről a cserepeket, amelyek finomak voltak és puhák, és ahogyan egymáshoz érintettem őket, a kezemben összeforrtak. A nő engem nézett, fölemelte mind a két kezét és nevetett és örült annak, hogy így lát engem, hogy rögtön eltalálta, mondta, hogy én  ilyen vagyok, és összeszedtük a tányér darabkáit,  lassan haladtunk, s egyszer csak a kezemben tartottam a tányért egészben, mindössze az anyag volt más, mint korábban, legalábbis így éreztem, ahogyan reszkető ujjaim először tapintottak ezen a rózsaszirom puhaságú szöveten. Aztán elővettem a töltőtollamat. Egy régi, kissé krákogó töltőtoll volt, a dereka celluxszal bebugyolálva, untalan szivárgásban, amitől szinte mindenem tintás lett, de nem bántam, majd azt írtam egy borítékra úgy tessékezve, mint ahogy Bécsben a Café Hawelkaban a pincérnők kérdezik az embertől... Was wollt Ihr haben? ... tegeződni majd csak később... még azt is odaírtam, de, hogy mikor, azt ebből az álomból már nem tudtuk meg. 
     Nem túlságosan tág asszociációban valami, leveles tésztából, az lett volna jó mára, és át is mentem Simon Tündéhez, és elvettem egy receptjét, újabban ezt csinálom. Egy leveles tésztába csomagolt brie sajtot sütöttem, ha valaki fél óra alatt szeretne egy gyönyörű uzsonnát, amely francia finom, akkor legyen szíves, csak vegyen egy kerek brie-t, egy bolti vajas tésztát, szárított áfonyát, diót és barna cukrot, és ebben a sorrendben, ahogyan mutatom, legyen szíves, egymásra helyezni a hozzávalókat, majd megsütni mindezt, és friss kenyérrel feladni.

Bővebben:  Leveles tésztában sütött brie sajt

A brownie és egy boldog új év

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 31.
brownie nyito02
         Van egy történetem, amelyet kéretlenül közbevetve, mintegy az új év tiszteletére most odaadok. Néhány mondat az egész, így szól: Reggel átvágtunk a műúton és egy ösvényen lépkedtünk tovább a keskeny árok irányában, a fák között látni lehetett az emeletes, hosszú házat, négy sor fa állt előtte, az ösvény ezekhez a fákhoz vezetett. Az év leghidegebb reggele volt, alig találkoztunk emberekkel, csak három, kutyát sétáltató, bebugyolált alak jött szembe és egy párt láttunk föl s le futkározni a közeli domboldalon. Beszélgetve haladtunk, a húgomon keresztülszűrődtek a gondolataim, amelyek így puhák lettek és különösek. Hogy, hány szokatlan esemény volt az évben, vetettem föl, hány lehetetlen (véletlen), megjegyezve, hogy véletlenek nincsenek, vagy alig, (hivatkozom itt a matematikai reményre, ha érdekel ez bárkit is). Négy. Ez a szám jött ki végül. Idén négy képtelenség történt, a szó legjobb értelmében véve, ennek megörültünk, hirtelen meg is öleltük egymást ott, az erdőben. Olvasni fogok jövő évben, mondtam, és magas szinten foglalkozom a pezsgővel. A pezsgő meg Hölderlin, ez a kettő lesz a szakterületem. Aztán fölhívtak ezek, akik most is itt néznek engem és pislognak, mint egy hétfejű sárkány, és isszák a pezsgőt, és nekik, pontosabban közülük az egyiknek mondtam a telefonban, hogy: nem. Csokoládés lesz, nem lesz más. Este hétre. De jöhetnek kilencre... nagyon jó, hogy jönnek,...talán így véget ér ez az év. És úgy tűnik, csakugyan, lassan véget ér. Egy csokoládés sütemény, más szóval egy brownie látható a képeken. A valóságban itt, egy fiatalember az utolsó szeletből leesett morzsákat szedegeti össze ujjbegyével és tömi a szájába, akkurátusan. Finom brownie, nem lisztes, gyors és szép. Vele szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek!

Bővebben: A brownie és egy boldog új év

Homárok fűszervajban, paradicsomos vodkás spagettivel

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 27.
homar nyito01
         Barbi felelt a halért. Vagyis, ő elvállalta, hogy megveszi a pisztrángokat, de akkor már a dátumból adódott szinte kötelező erővel, de mindenesetre nagyon nyitottan, nagyon érthetően és demokratikusan, hogy nem maradt eladó pisztráng a városban. A nagy, kék-sárga áruházban, abban, amelyikben az a rendes halas pult is van volt az utolsó bizodalma, ott várakozott a sorban, mely események és homlokegyenest másról folyó beszélgetések közepette finoman haladt, nem mondom, hogy tetű lassan, akkurátusan inkább. Most a helyiség hátsó bejáratában megjelent egy fehérköpenyes fiatalember, kis ideig ott állt az ajtóban, így összpontosított. E pillanatban a férfi szép volt, mintha elfeledte volna, hogy az utolsó három napban szinte semmit nem aludt és hogy emiatt járni se tud, így sétált végig idegen tekintettel a jeges tálcák és konténerek között, mintha ő is csak vásárló volna, aztán az idegen tekintetet újra a sajátjával cserélte föl, összedörzsölte a kezét, majd azt mondta hangosan: - Hát, nem sok mindenünk maradt. Lassan a húgom következett, intett ennek az embernek és megkérdezte, hogy vajon pisztráng, az lesz-e még, a férfi erre a fejét rázta: - Tulajdonképpen csak ponty van, kisasszony. És homár. - mutatott erre a három darabra. Így kért Barbi ettől az embertől homárokat karácsonyra, én pedig megsütöttem őket, hogy végre nyugodtan befejeződhessen az a nap.
         Nem tudom, mennyi kreditem lehet itt, de szeretném, ha elhinné az olvasó, hogy ez a fokhagymás homár recept a hozzá feladott tésztával minden szóba jöhető érzéknek örömet szerez; a fekete vagy türkizkék tányérokra halmozott, vörös páncélba töltött, fokhagymás, zöldvajas, hófehér homárhús látványa majdnem elviselhetetlenül szép. Erről a chilis, enyhén édes ízről együtt a spagettiével, amelyet paradicsomos, hagymás, vodkával fölforralt szószban forgattam meg és tetejére sajt helyett petrezselymes morzsát szórtam, egyszerűen csak az jutott eszembe, hogy ez már túl sok, nem szabadna ilyesmiben az embernek részesülnie, mert mi lesz, ha holnap is vágyik majd ugyanerre, s úgy találja esetleg, hogy nem tud élni tovább ilyen hatások nélkül, akkor aztán törheti a fejét, hogyan oldja ezt meg. A homár illata másnap is érződött a tűzhely körül, s bár még nem tudtam, mit fogok írni a recept elé, abban majdnem biztos voltam, hogy valami túlzót és kedveset, egyszerűen azért, mert akarom tudatni mindenkivel, hogy ez a rákvacsora az egyik legjobb dolog, ami egy emberrel megtörténhet.

Bővebben: Homárok fűszervajban, paradicsomos vodkás spagettivel

Mézeskalács minivilág a Bálnában

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
Fényképezte: Keresztesi Barbara
2014. december 21.
01 DSC 4758
A mézeskalács Keleti pályaudvaron pingvinek várakoznak az Illangó Express indulására. A tervezők: Richárd és Renáta szerint, a kép meseszerűségét erősíti, hogy az Illangó Express pontos.

        Valamelyik nap voltak bent a britek, nem mind, de akik ott voltak, mondták, hogy mindenhol van mézeskalácsváros, az nem ügy. A húgom azt felelte, hogy az lehet, de olyan, mint itt, nincs mindenhol, és végül, amikor a britek már hosszú ideje keringtek a teremben, az egyiknek el kellett ismernie, hogy az utóbbi évtizedben nem látta ilyen izgatottnak a feleségét, úgyhogy feszülten tessék figyelni, megpróbálom elmondani, hogy mi folyik Mézeskalácsvárosban. Mentem az utcán még hét évvel ezelőtt, és ami akkor eszembe jutott, amiatt történt, hogy százötvenen, mindenhonnan a világból házakat húztak föl mézeskalácsból, és a város megnőtt, ez az egyik idei nevezetessége. Mi leporoltuk a nagy kék freskót és ráépítettük Mézeskalácsvárost az Égboltra, erre a nyári videoszoborra, és amikor a posztmodern tegnap fejjel lefelé sétált a felhőkön a város fölött azt mondta, hogy tartott attól (a posztmodern szeret attól tartani), hogy ez egy giccs, de most úgy gondolja, hogy kortárs művészet, és mi elégedettek voltunk, és hümmögtünk, hogy még jó, hogy volt kéznél egy Mézeskalácsvárosunk és egy Égboltunk pont. Mézeskalácsváros harmadik, egyben legkellemesebb látványossága a közelség.  Nehéz ennek a városnak a közelébe menni, távolról nagyon szép, és ilyenkor aggódik az ember, hogy mi lesz, ha közelről meg elromlik, ha nincs kidolgozva, monoton vagy, ami még előfordulhat, hogy az ember tekintete átsiklik a fontos részletek fölött. Nem akarom a felfedezés örömét elvenni, alább csak néhány közeli fotót mutatok meg, melyeken az a szépérzék, humor és nagyvonalúság tükröződik, amellyel az alkotók megtervezték ezeket az épületeket. Utána még mindig bőven marad látnivaló, ha valaki a helyszínre téved, például a mézeskalács Keleti pályaudvar egyik külső oldalsó ablakán betekintve, a szemközti falon a színes falfestményt tessék szíves megnézni feltétlen.  

Bővebben: Mézeskalács minivilág a Bálnában

Csirke fokhagymaszószban

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 15.
csirke nyito01
         Háromszáz főre főztem és az utolsó falat is nyomtalanul eltűnt tegnap. Azt hittem, a fogadáson minden vendéggel tudok majd beszélgetni, de nekem, mióta élek (de nem ezért), se időérzékem nincs, szociometriából is lehetnék jobb nyugodtan, és kevésbé kellene hallgatnom a kínaira, aki azt kérdezte nem olyan régen: - hányan vagytok ti? Tízmillióan, plusz, mínusz, mondtam, ő pedig megnyugodott, hogy itt akkor mindenki ismer mindenkit. De tegnap kiderült, hogy én nem ismerek mindenkit, törekedtem az ismerkedésre, de jobban kell törekednem, ezt mondhatjuk. Holnap megmutatom a fogadás képeit, ma csak a Luca napi menüt említem meg, csupa szerencsesütemény volt az asztalon, apró szemű magvak és gyümölcsök és fokhagyma és pezsgő. Az előbbi a gazdagságot hozza, az utóbbi távol tartja a rosszat, a pezsgő pedig, nos a pezsgő az csak pezsgő, a túlzott realitásérzéket gátolja, azt tapasztaltam. A citromkrémes máktortát és rozmaringos sült mandulát már elmondtam korábban, így mára kölcsönkértem egy fokhagymás receptet, egy nagyon fokhagymás csirkéért. Jó lesz ez? Távol tartja a gonoszt. Elkészítéséhez két fej fokhagyma szükséges, egészben érdemes megsütni a gerezdeket, s így a fokhagyma minden erénye a szószba kerül. Amikor betettem a lábam Angliába, és először kis, fehérkés kolbászkákat adtak föl nekem, répás szószban, azt nemhogy nem értettem, hanem egyszerűen csak nem akartam látni ilyet többé a tányéromon. De amikor sokkal később, egy napon megéheztem, még mindig Angliában, és azon gondolkodtam, hogy mit ennék szívesen, egy olyan kolbászkák répás szószban jutottak az eszembe, melyek kissé édesek és finoman fűszerezettek s addigra már gyöngéden is éreztem irántuk. Ennek a csirkének a kinézete ne tévesszen meg senkit, kérem, nincs benne semmi magyaros, de semmi, ezt szeretném elmondani. Bár vezető fűszere a kakukkfű, a francia vonal sem jellemzi, annál egyszerűbb ízű: angol. Fokhagymás, édes, fehérboros angol íze van, a szó legnemesebb értelmében véve.  

Bővebben: Csirke fokhagymaszószban

Chilis forró kakaó

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 7.
chiliscsoki nyito01
            Vannak ezek az alkalmak, hogy elkezdődik egy szezon. És arra gondoltam, hogy írhatnék valami szezonhoz illőt. Egyik sort a másik után írnám, kedves sorokat, puhákat és kimérteket, nem kell túlzásba vinni. Már régen volt férfi nő történetem, most eszembe jutott egy rövid, egy nanodráma, ahogy ezeket hívják, ebben vagy a nő vagy a férfi, ezt nem tudom biztosra, azt jegyzi le finoman, széles margóval, félfamentes papírra: "Ma egyszer nem tudtam tovább élni maga nélkül." És a dátumot.
         A férfi nő történeteknek mindig szezonjuk van, de ez itt, most nem illeszkedik a bejegyzés fényképeihez, amit pedig a szerkesztő határozottan és érthetően igényel, ezért tovább tűnődtem, így derült fény arra a, számos más megtörtént eset mellett megtörtént esetre, hogy morzsás lett kissé a Mézeskalácsváros alapköveinek tésztája. És én újragyúrtam ötven adagot az én kezeimmel, s középtávon az jutott eszembe, hogy ha ezzel az írói karrieremmel történne valami, akkor jó látni, hogy egy tésztadagasztói karrier még kinéz a kanyarban, megnyugtatóan. 
        Eközben, az üzemi órák szünetében főztem egy chilivel, fahéjjal és tequilával fűszerezett felnőtt kakaót. Nincs benne cukor. Azért nincs, mert nem szeretem az édes kakaót, nem tudtam, hogy nem szeretem, csak ahogy évek alatt egyre közelebb mentem magamhoz, úgy derültek ki tények, melyeket nevezhetünk igazságnak, az igazságokat, különös figyelemmel az engem érintőkre részemről egyébként szerettem letagadni korábban. Egy barátság vetett ennek a kényelemnek véget, amely egy emberhez fűz, aki jó, nagyon jó a... nagyon jó, maradjunk ennyiben, és ő nyugtatott meg a maga véleményes modorában, hogy ha szar író szeretnék lenni, maradjak csak távol magamtól, tagadjam le, amit érzek, és nem lesz nagy baj. Jó sem lesz semmi, ezt fontos tudni, de baj sem, olyan szép, áhítattal telített semmilyen lesz az élet, és kérdeztem, hogy most mit vár tőlem mégis, mondta, hogy elsőként egy vallomás elég, mondjak valamiről igazat, amiről eddig nem mertem, és én dühös lettem, mert dühös az bármikor tudtam lenni akkoriban, s hirtelen az jutott eszembe, hogy utálom a kakaót, nekem túl édes, most jobb? Ezt ordítottam. Jobb lett, nyilván nem csak ettől. Láttam aztán, hogy a gourmet rétegek jelentős része érez hasonlóan a kakaó iránt, mintegy lélekazonosság áll fenn köztünk, egyszersmind ellentét a kakaójukat cukrosan ivó csoportok között, és itt szeretném elmondani, hogy a tequila, a chili valamint a fahéj kevés mézzel elkeverve, úgy is mint fűszerek, e konfliktust megrendítő könnyedséggel nyugtatják meg. 

Bővebben: Chilis forró kakaó