Merj alkotni!

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 26.

         Neil Simon írt egy darabot, amiben egy ismeretlen, akit Elliot Garfieldnak hívnak, odaadja mindenét Paula McFaddennek, és csak annyit kér cserébe, hogy a nő legyen hozzá kedves. Amit Paula persze félreért, be is dühödik, de Garfield utána siet a nappaliba, és mondja neki, hogy hallgassa meg, de figyelmesen, mert lehet, hogy utoljára beszélnek ők ketten. Jegyezze meg a nő, hogy nem mindenkit az ő észbontó testéért esz a fene, először is, mert nem annyira észbontó, nem mondja, elmegy, de nem hánykolódik miatta álmatlanul. Még csak nem is nagyon csinos, talán, ha néha elmosolyodna, de a világért sem akarná, hogy erőszakot tegyen a természetén. Ha ő a kedves szót használja - kiabálja Garfield -, akkor úgy is érti. Hogy legyen a nő rendes hozzá. Szerinte megérdemli. Mert ő is rendes. És kicsivel később Paula meg is kéri Elliot Garfieldot, hogy ne haragudjon, mert nincs hozzászokva, hogy vadidegenek ilyen nagylelkűen viselkedjenek vele. Tegnap egy nagyon rendes ember segített nekem, pontosabban két nagyon rendes ember, egymással kapcsolatban, egymást önkéntelenül múlták felül rendesség terén, nem is értem. Az itt nem tárgyalható körülmények között tapasztalt kedvességnek ehhez a mértékéhez én nem vagyok hozzászokva. Szóval köszönöm annak, aki érti, ha olvassa, és persze aki hallja, adja át, satöbbi. 

Készítettem ma egy beszélő képeslapot.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ - 2013. július 25.

         Múlt hétvégén a sárgabarack ideje jött el, mi pedig áhítatosan leballagtunk a barackok.hu kisboltjához, és két kosár érett gyümölccsel tértünk haza. A sárgabarackkal van egy kis probléma, az tudniillik, hogy amikor hő éri, lekvárrá válik, és az teljesen mindegy, hogy chutneynak, vagy fancy apricot sauce-nak vagy brulée á l’abricot-nak hívjuk, lekvár az csak. Részemről a nem belenyugvás, más szóval egy tehetségkutató tevékenység folyik ezen a téren, nem tartanám helyesnek, ha egy sárgabarackéhoz hasonló íz és színvilág kiaknázatlan maradna. Két, nem melegített (tehát hideg) előételt és egy hideg desszertet készítek el sárgabarackból szombatig, az asztalterítéshez kiegészítőszínnek a tejeskávé barnáját használom majd. Ma a menükártyákat terveztem meg.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni' 365+ rovat - 2013. július 24.

         Apai nagyanyámnak volt egy lábbal hajtós Singer varrógépe, elbeszélése szerint nagyapám vette neki egy női ágon öröklődő antik zsebóra árából, amelynek zálogba adását valamiért úgy látta leghelyesebbnek megemlíteni, hogy fülét pajkosan az új szerzemény munkalapjára szorítva kérdezte meg nagyanyámat: - Ugye milyen szépen ketyeg ez a varrógép? Apai nagyanyám, aki társalkodónő volt és téeszparaszt nyilván nem egy időben és helyen, ékes magyarsággal ordította dühében, hogy legszívesebben szétverné a varrógépet apai nagyapám hátán. Ezzel a pedálos géppel tanultam meg varrni. Látásból, aminek általában nincs jó vége, mert az összetákolt munkadarabról lerí, hogy vele összefüggésben inkább csak a részvétel volt a fontos. Fényképen elmegy, de nem lesz „bóti”, ahogyan az utca embere valamelyik nap fogalmazott. Szóval most mint Diderot, a tradíció – technika - tökély vonalon újratanulok mindent. Itt van ez az asztalkendő például, aminek sarkai előírás szerint sikerültek, a kivitel bóti lett úgy is mondhatjuk, és tudom, hogy nem egy Lagerfeld szabásminta, de kezdetnek bőven megteszi.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 23.

         Összesen két megbízható információm van Tádzsikisztánról, az egyik, hogy 1985-ben Chevy Chase és Dan Aykroyd kiképzést kaptak néhány nindzsaszerűségtől, majd amikor már GLG-20-asok voltak, egy pakisztáni nyilvános telefonfülkéből felhívták a Pentagont, így tudták meg, hogy a Pamír Sztrádaként is emlegetett kövezetlen dusanbei úton kell találkozniuk az összekötőjükkel. A másik kulturális adatom, hogy a tadzsikoknak van egy enyhén savanyú, finom egytálételük, amit dimljamának hívnak. A fogás a tömérdek vaj ellenére könnyű és üdítő, és az egyetlen magyarosidegen hozzávalója a friss édeskömény.

Fis megfőzte a tadzsik dimljamát, én pedig a Kémek, mint mi-ben fellelhető tadzsik szál emlékére készítettem két papírnindzsát.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 23.

         Amikor megnyomom a lift hívógombját, olykor akaratlanul az jut eszembe, milyen érdekes volna, ha a gomb egy nagyobb, erősebb akaratú rendszerrel állna összeköttetésben, és mondjuk a felvonó elindulásának pillanatában Los Angeles belvárosában leállna a forgalom? A gombok hatalma az én képzeletemben végtelen, a másik lakásban hagytunk például egy tűzhelyet, aminek egyik gombján az „idő áll” felirat olvasható. Persze az is lehet, hogy régen „időbeállító”-t nyomtattak rá, ami az évek múlásával megkopott, de túl nagy a kockázat, és ezért úgy döntöttem, inkább nem babrálom. Végül ott van a zebra az Ecseri úton. Annak a nyomógombja, ha jól láttam, rögtön a facebookra küldi az információt.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 21.

         Ma a Fellini Rómaiban voltunk a Rómain, és nem tagadom, hogy beszélgettünk Fellini Rómájáról, ha csak rövid ideig is. Ezzel alig összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy ilyen gyönyörű nyaram még nem volt soha, vagy az is lehet, hogy volt, de nem vettem észre. A mai munkának nincs köze a mai programhoz, legfeljebb annyi, hogy mivel egész délután a Duna partján ültünk, mindössze erre volt időm ezen a vasárnapon. Ha jól számolom, ez a harmadik banános posztom, (tehát nem unom. Bocsánat.) Először volt a darabolós trükk, azután következett Andy Warhol és most ez a valóságshow, amelyben Zack és Costas örülnek, hogy most nem ők, hanem David és Hugo közül valamelyik számára jött el a búcsú pillanata.

Készítette: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 20.
Bevezető írás: Keresztesi Judit

         Ma beneveztünk a Golden Blog versenyre, és egyáltalán nem biztos, hogy bevesznek. De ha mégis, arra az esetre feltettük magunknak a kérdést, amire nekünk sem ártana tudnunk a választ, hogy mit csinálunk mi itt? Egy mini-show-t minden nap, ez nagyon dicséretes, de az mi az, illetve még inkább: mi volna annak mélyről jövő indíttatása, erre, ha szíveskednénk felelni. Mindenekelőtt kreditet szeretnék adni ezen a ponton a száztíz nappal ezelőtt elérkezett időnek, amely azt sugallta akkor, amit manapság minden magára valamit adó műalkotás, egyszersmind dezodorreklám: Légy önmagad! Az élethelyzet úgymond, lehetőséget adott arra, hogy – akkor rajta! De hát, merre rajta?

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 19.

         Készítettem ma egy antik ezüsttányért. Ebből egy szó sem igaz. Valójában egy nagyon érdekes technikával egy kartonkorongot fóliáztam be, így keletkezett az, ami (távolról sem) megszólalásig hasonlít egy antik, ezüst helyőrző tányérra.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 18.

        Az jutott eszembe, hogy egy 8-bites világban mennyire nehéz lenne élni, mindenesetre hiányoznának a hajlatok, és a Tiziano-vörös, Leonardo sem lenne az igazi, azt hiszem. Van ez a játék az Erzsébet téren, amit pixelnek hívnak, 8-bites képeket rakhat ki belőle bárki, akinek ideje és fantáziája elég (vagy nem elég) színes. Mi egy kis pixelvirágot forgattunk ki a táblán és kivágtam mellé egy másikat, ami éppen úgy néz ki, mintha Packman saját kaktusza volna.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 17.

         Ezt a bonbont tizenhét recept közül választottam ki. A mogyoróvajas keksztől kissé sós belül, de csak kellő diszkrécióval, éppen hogy. A külső csokoládémáz a lágy és a roppanós között helyezkedik el valahol azon a határon, amit művészetnek hívunk.

Írta: Keresztes Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 16.

         Arról beszélgettünk, hogy melyikünk, kihez lenne hajlandó sorban állni aláírásért. Judit azt mondta, hogy ő az egyetemen állandóan aláírásért áll sorban, de nem erre gondoltunk, hanem arra, hogy ha lehetne, kitől kérnénk autogramot. Ez olyasmi játék, mint a kivel találkoznál szívesen, ha visszamehetnél az időben, (a rajzfilmfigurák és a pasik a Mátrixból nem érnek). Fis Graham McPhersonnal íratna alá egy lemezt, Judit simán kivárná a sort Tim Roth-hoz. Én két napot lennék hajlandó áldozni arra, hogy Louis CK végül szignózza egy pólómat. Fran Lebowitz volna a másik, akire szánnék időt, bár mostanában nem írt sajnos, legutóbb a nyolcvanas években jelent meg két könyve. Akkor őt tartották a legszellemesebb nőnek Amerikában. Elenor Wachtelnek azt mondta tavaly egy CBC interjúban, hogy az övé nem írói blokk, hanem írói blokád.
         Van egy áramlat, amelyben az aláírásokat kihajtják drótból, és ékszereket készítenek belőlük. Én Lebowitz kézjegyéből formáztam ma egy medált.