Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. július 7.
Hogy is volt, hogy is, mentem éppen errefelé, nem igazán mentem, csak kitalálom most ezt: nehezen rázódom bele a történetbe. Régen írtam mesét, a közelmúltban igazat voltam kénytelen mondani többször, nem, mintha elhitték volna, amit beszélek. Elég legyen annyi, hogy valahonnan eszembe jutott egy mondat, hogy miközben éppen mentem valahová, és az, hogy hová, nem számított, figyelmetlenségemben a Nyugati egyik peronján találtam magam, és megpillantván a nagy, színes plakátkabinok tükrét, hosszan tanulmányoztam az egyikben az arcom. Megszerettem ezt a mondatot, hogy ilyen finoman és életszerűen mond ellent a valóságnak, s aztán köré írtam a többit, egy férfiról a peronon, akinek puha állvonala és szép, tiszta tekintete volt, és ebéd után kínlódott egy darabig, aztán megkérte a nőt, hogy fújja rá a füstöt. A nőnek féltékenynek kellett volna lennie erre a kékes kanyargásra, ahogy a férfi lehunyja a szemét és magába szívja, amit ő kilélegez, de nem lett féltékeny, inkább csak érdeklődve figyelte a mély levegővételeket. A férfi azután elővett egy tollat, és lejegyzett valamit egy szalvétára, a nő azt mondta erre, hogy ha levelet kapna a férfitól, nem nyitná ki azonnal. Hogy nem az öröm érzése volna az első, hanem az óvatosságé: - Csak lassan. – gondolná izgatottan. Rejtegetné a levelet a saját kíváncsisága elől, mely személytelen, s így sértené a férfit, és csak később olvasná el, amit írt, ha már megérett rá, idomult hozzá, és akkor a férfi hetyke hírei nem is tűnnének olyan fontosnak e hosszas gyötrődés után.
A randevút követően a férfi a többiekkel ment, hogy késődélután már a tóparton üljenek, a vízen kirándulóhajó siklott keresztül könnyű párát hagyva maga után, meg fúvós zene tompított hangjait. A társaság tagjai ekkor nem a vizet nézték, hanem a domboldalt, világosan ki tudták venni a cikkcakkban fölfelé futó utacskákat a nyújtózkodó falusi házakkal és a nyaralók piros tetőit, melyek kivilágítottak a zöld tengerből. Nem sokkal ezután a férfi megnősült, hosszában átúszta a tavat, és vásárolt egy Fazioli zongorát.
A postás megzörgette az ajtót. Igazából zörgette meg, nem csak úgy kitalálom, hozott egy csomagot, s ki is estem ezzel a ritmusból, mely amúgy nem volt túlságosan élénk. Hogy a nyári kismenü meg hogy fog idejönni, azt nem tudtam megmondani. Ez az utolsóelőtti ajánlatom ebben az évadban. A legfinomabb hússaláták egyike, friss, könnyű, a korianderrel, sültkukoricával és chiliszósszal elkevert csirkemellkockákat salátalevélben adtam föl. Mellé csokoládétortát sütöttem, valójában egy ígéretnek eleget téve. A legutóbbi fogadás menüjében szerepelt ez a torta, mely a benne lévő zabkása miatt puha és omlós, s a ráöntött főzött csokoládémassza miatt különleges.
A csirkesaláta hozzávalói:
400g csirkemell,
3 paradicsom,
1 nagy kaliforniai paprika,
2-3 chili,
1 fej jégsaláta,
1 kis fej vöröshagyma,
1-2 szál újhagyma,
½ citrom,
250ml fagyasztott kukorica,
olívaolaj,
só, frissen őrölt feketebors,
bármilyen erős szósz,
1 csokor friss koriander.
Elkészítés:
Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, ráöntöm a kukoricát, megsózom, megborsozom, majd leöntöm egy-két evőkanál olívaolajjal. A kukoricaszemeket megkeverem, hogy egyenletesen bevonja őket az olaj, és közepes lángon, sütőben, tíz perc alatt megpirítom.
Két evőkanál olívaolajat felhevítek egy serpenyőben. A csirkemelleket megsózom, megborsozom, majd az olajon megsütöm. Az elkészült húst egy vágódeszkán pihentetem, majd amikor kihűlt, fölkockázom.
Előveszek egy robotgépet. Beledobom a korianderleveleket, a chiliket, a meghámozott, fölkockázott paradicsomokat, a kaliforniai paprika felét, felkockázva, a kis fej felkockázott vöröshagymát, beleöntöm fél citrom levét, majd három teáskanál erős szószt. A hozzávalókat krémmé turmixolom.
A serpenyőt újra a tűzre teszem, beleszórom a felkockázott csirkét, ráöntöm a korianderes szószt, a maradék felkockázott kaliforniai paprikát, a megpirított kukoricát. Összekeverem, fölforralom.
A salátaleveleket megmosom, lecsöpögtetem, megtöltöm néhány kanál csirkesalátával, újhagymakarikákkal szórom meg.
A zabkásás csokoládétorta hozzávalói:
180g barnacukor,
200g kristálycukor,
120g vaj, fölolvasztva,
2 tojás,
210g liszt,
1 teáskanál szódabikarbóna,
½ teáskanál só,
2 evőkanál kakaópor,
90g zabpehely,
420ml forró víz,
340g étcsokoládé, közepes kakaótartalmú, apróra vágva,
6 evőkanál vaj,
6 evőkanál tej,
300g kristálycukor,
130g étcsokoládé, közepes kakaótartalmú, apróra vágva,
5-6 nagy pillecukor.
Elkészítés:
A sütőt 120 °C-ra melegítem elő. Egy nagy tálban, krémesre keverem a barna és a kristálycukrot a vajjal és a tojásokkal. Egy másik tálban összeszitálom a lisztet, a sót, a kakaóport és a szódabikarbónát.
A zabpelyhet egy mélytányérba öntöm, leöntöm forró vízzel. Amikor a pelyhek megpuhultak, a masszát a tojásos krémhez öntöm, összekeverem, hozzádolgozom a lisztet. A 340g apróra vágott csokoládé felét a nehéz tésztához keverem. Két 23cm-es tortaformát kibélelek sütőpapírral, kivajazom, a masszát kétfelé osztom, tetejüket megszórom a 340g csokoládé második felével, a tortalapokat körülbelül 30-40 perc készre sütöm. Megvárom, míg a tortalapok kihűlnek.
A töltelékhez és a bevonathoz egy lábasban fölmelegítem a tejet, hozzáadom a vajat, a cukrot, majd mindezt addig főzöm, amíg sima szirupot kapok. A lábas alatt leveszem a lángot, a csokoládét a vajas sziruphoz adom, megvárom, míg elolvad. Végül a pillecukrokat is krémhez adom, megvárom, míg eltűnnek. A sima krém nagyon gyorsan megszilárdul. Az egyik tortalapot meglocsolom a csokoládéval. A másik lapot az első tetejére helyezem, majd az egész tortát bevonom a maradék masszával. 
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara
Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, vagy az Instagramon és a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod