Írta: Keresztesi Judit - Zseniális falatok rovat - 2012. december 27.
maktorta 121229

Hozzávalók:

3dl darált mák,
3dl liszt,
3dl kristálycukor,
3dl hideg tej,
10dkg vaj,
5db nyers tojás,
1 evőkanál sütőpor,
1 evőkanál vanília eszencia,
1 kávéskanál só.

A krémhez:
2 evőkanál puha vaj,
12 dkg krémsajt,
20 dkg porcukor,
1 teáskanál reszelt citromhéj,
1-3 evőkanál citromlé. (Ízlés szerint.) Figyelni kell azonban arra, hogy
 a citromlé nehogy túlságosan fellazítsa a krémet.
Elkészítés:
1. A sütőt 170 °C fokra előmelegítjük. Egy sütőformát vagy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tojásokat egy nagy keverőtálba ütjük, és gépi habverővel krémmé verjük a cukorral és a vajjal.
2. A masszához adjuk a vanília eszenciát sót, sütőport és a lisztet is. Fakanállal, lassú mozdulatokkal simára keverjük.
3. A tésztába dolgozzuk a tejet és legvégül a mákot is.
4. A masszát beleöntjük a kibélelt sütőformába, a sütőbe helyezzük, és alacsony hőfokon 40-50 percig tűpróbáig sütjük, majd vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni.
5. Habverővel keverjük össze a krémsajtot és a vajat, majd adjuk hozzá a cukrot és ez után a citromhéjat, a citromlevet. Ha keményebb krémet szeretnénk, adjunk még hozzá cukrot. Vonjuk be a masszával a kenyeret.