Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 29.
szivkosar nyito02
         Van egy nő, annyi van, de ez most pont ez. (Szeret.) Össze kellene szednie magát, persze nagyobb feladatok után valamennyi pihenés talán még neki is járna, úgy érzi. Járni járna, az igaz. Vannak ezek a hatvan percek délutánonként, amikor önmagával van elfoglalva a nő, pihen vagy micsoda, arra gondol, amire és akire csak akar. Szerencsére a húga ma különösebb fakszni nélkül elkészítette ezt a kis szívkosarat, amelyet helyesen szív alakú kosárnak nevezett el, mert úgy, ahogy a nő eredetileg hívta, inkább egy sebészeti tételnek hangzott. A kosarat ők pillecukorral töltötték meg, ám korlátozni a kínálási jogokat nem állt szándékukban, tessék nyugodtan bármit beleképzelni szabadon.


szivkosar hozzavalok
Hozzávalók:
egy-egy A/4-es lap piros és rózsaszín karton,
szike, vágólap,
vonalzó,
olló,
vékony hegyű dombornyomó toll,
piros szaténszalag,
fehér pillecukor.
szivkosar01
szivkosar02
szivkosar03
szivkosar04
szivkosar05
szivkosar051
szivkosar06
Nem volt rózsaszín kartonom, ezért én egy fehéret festettem át. A piros és a rózsaszín papír hosszabb oldalából levágtam egy-egy 8,4 cm széles csíkot. Hosszában kettéhajtottam, a középvonalon megbígeltem a kartont a dombornyomó tollal, így nem tört be a papír. Az összehajtott lapokon a hajtástól jelölést tettem 8,4 cm-nél. Innen kezdődött a szív felső része. Berajzoltam az ívet és körbevágtam. A hajtástól indulva három egyenlő csíkot vágtam egymás mellé a papírokon. Ezeket a következők szerint fontam össze. A jobb kezemben lévő darab szárait nevezzük balról jobbra: 1-2-3-nak, a bal kezemben lévőt balról jobbra: A-B-C-nek. Az 1-es csíkot átbújtatom a C csíkon, majd a B csíkot az 1-esen. Végül az 1-est az A csíkon. A munkát a 2-es csíkkal folytatom, a C-t a 2-esen bújtatom át, a 2-est a B-n, az A csíkot a 2-esen. A 3-as csíkot körülményesebb belefonni a kosárba, mert kis hely marad, ha nem elég a hely, egy szikével meghosszabbítom a csíkokat. Azután a 3-as csíkot átfűzöm a C-n, a B-t a 3-ason, végül a 3-ast az A csíkon. A szív fölső részén lévő, egymással srégen szemben lévő csücsökbe kis lyukat fúrok. Levágok egy darabot a szalagból, és egy gyufa lángjába tartva megperzselem a szélét, így nem feslik az anyag. A szalagot a lyukakba fűzöm, végére masnit kötök. A kosarat pillecukorral töltöm meg.
szivkosar nyito01
Szia
Barbi

Fotó: Keresztesi Judit

Hatvannégy nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.

Mi készült itt az elmúlt három napban?  

Háromszázegyedik nap: A léghajó
Háromszázadik nap: Talársapkás pezsgőspoharak
Kétszázkilencvenkilencedik nap: Pillecukorszívek

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+