Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 30.
pisztacias sajtgolyok nyito01
         A felnőttek megrettentek, amikor a kisfiú hirtelen lekapta az asztalról az egyik ilyen sajtgolyós micsodát és nem mérlegelve, hogy nagyobb eséllyel fogja utálni, mint nem, beleharapott. A felnőttek lélegzete nem mindenhol ugyanazért állt el, a szülőké azért, mert mi lesz, ha a gyerek most visszaköpi a falatot, az enyém inkább azért, mert biztos voltam benne, hogy visszaköpi, de nem akartam, hogy emiatt a szülők szabadkozzanak. Ám a kisfiú nem tett semmi olyasmit, amit egy begyulladt felnőtt kiszámíthatónak tartana, gyakorlatiasan evett és ezt azzal magyarázta, hogy a sajtgolyó finom. A sajt - szőlő - keksz desszert, állófogadásra igazítva, sajtgolyók ropin néven szerepelt az asztalon.



Hozzávalók:
225 g krémsajt,
85 g kéksajt,
összetört, pörkölt pisztácia,
sósrudak,
szőlő.
pisztacias sajtgolyok 01
A krémsajtot és a kéksajtot simára keverem egy tálban, majd két teáskanál segítségével 24 db golyót formálok a masszából. A golyókat hűtőszekrénybe teszem és megvárom, hogy megszilárduljanak. A pisztáciát megpörkölöm, durvára vágom, a megkötött golyókat beleforgatom, és a pisztáciadarabokat kissé belenyomom a labdák felületébe. A sósrudakat csak közvetlenül tálalás előtt szúrom a golyókba.
pisztacias sajtgolyok nyito02
Szia
Barbi

 Fotó: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit

Kilencvenöt nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban?  

Kétszázhetvenedik nap: Emeletes süteményes tál
Kétszázhatvankilencedik nap: Fondant életképek
Kétszázhatvannyolcadik nap: Tojáslikőr

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+