Luca napi mágikus hatású szövegek

Írta: Keresztesi Judit - Napfény Poszt - 2011. december 13.

Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Boldog Karácsonyt! Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Eddig azt hittem, ennyiben merül ki a hazai kívánságkészlet. Nem tudtam, hogy könyvekre való Luca napi jókívánság örökségünk van, külön-külön rigmussal arra, hogy bőséget, egészséget, jó időt, gazdag termést, gyermekáldást hozzanak a háziakra. A Luca napi szövegekben démonikus nőalak jelenik meg, az az asszony, akitől az ember és az állat szaporodása függ. Ezért kívánják a falusi gyerekek a Luca nap reggeli kotyolások alkalmával, hogy „bornyas legyen” a tehén, „csikós legyen” a ló, „malacozzon” a disznó, „tojósak” legyenek a tyúkok, ludak; az asszonyok „fiazzanak”, s „egy kas gyerekük legyen”. Ez utóbbi Ipolykeszin így hangzik: „a gazdasszony alatt legyen egy filkas gyerek”.

„Vas legyen fazekatok,
cin legyen tálatok,
ólom legyen kanalatok,
csikózzon meg a lovatok,
bornyazzon meg a tehenetek,
malacozzon meg a disznótok!
Adj Isten gazdának bort, búzát,
gazdasszonynak tyúkot, lúdat,
menyecskének egy kas gyereket!
Igy heverjenek a tyúkok e!” (Csáky Károly gyűjtéséből)
 

A jókívánságok sokat jelentenek számomra. Ha kívánok valamit, úgy szeretem gondolni, hogy valóra válik. Városon még nincs kultúrája a Luca napi részletességű, mágikus hatású szövegeknek. Bárcsak most azt mondhatnám, hogy írtam egy termékenységverset, ami kellemes, nem kínos, közepesen élvezhető és alább olvasható. De ha valamihez, akkor a versíráshoz, körvonalaiban mint a villanyoszlopnak annyi tehetségem van, és azt kívánom, mindenkit mentsem meg az ég attól, hogy a közelében dalra fakadjak. Inkább ideválogattam két városit, akik idén még elintézik helyettem a verselést. Azt kívánom, hogy jövő ilyenkor legyen a budapesti népek kényes ízléséhez is passzoló Luca napi vers, amit itt megjelentethetek.
 

Fodor Ákos: Jókívánság

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

Újesztendei  szép kívánság
Vörösmarty Mihály

Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kivánunk, és ohajtunk
Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart,
Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz,
S kedves a bor, és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
Nem kell futni ezekért,
Míg szivetek, mint a gyertya
Oly vídámon égdegel,
Szemetekben az örömtűz,
És az erő nem hal el; –
Majd ha egykor kürtőtökben
A pók szövi hálóját,
S vendég hagyta házatokból
Füst nem ontja fel magát,
Majd ha nem lesz mit vakarni
Sem odafenn, sem alúl,
S a korommal a vígság is
Mindörökre elvonúl,
Akkor még ki kérdi többé,
Hány meg hány hét a világ?
Jobb fekügyék a gödörbe,
És takarja el magát.
De az Isten ójon attól! –
Éljen a szent vígaság,
Ezt ohajtja a Földvári
Tűzkármentő Társaság.

 cikkbe_cipo_szines

11.12.13.


Luca napja a 2011-es év 12. havának 13. napjára esik.
Ez a hazai sikerkultúra újjáéledésének dátuma.

Írta: Keresztesi Judit - Napfény Poszt - 2011. december 13.

A folklorista Sebestyén Gyula által szerkesztett Ethnographia 1909-es kötetében megjelent Luczaszék című közleménye, arról tudósított, hogy országszerte elterjedt hiedelem szerint Luca napján kellett elkezdeni, és karácsonyestére befejezni a lucaszéket. Rajta ülve készítője karácsony éjjelén, az éjféli misén úrfelmutatáskor megláthatta a falu boszorkányait: „Mert a néphit szerint az ilyen bátor vállalkozó nemcsak az elforduló arczokat látja, hanem még azt is, hogy melyiknek milyen szarva van; sőt ha sok boszorkány akad a falubeliek közül, akkor még a sok szarv gyakori összekappanását is meghallja.” írta Sebestyén Gyula.

A Magyar Nemzeti Múzeum első lucaszéke Fejér megyéből, Válról származik, említett cikkében elsőként Sebestyén Gyula közölte: „A régiségtári osztály 1871. évi szerzeménynaplójába október 7-én 267. Sz. alatt a következő bejegyzés történt: ’Luczaszék 1 db 7 féle fából. Gürtler Mihály vaáli plébános és egyházkerületi esperes ajándéka. Jegyzet. Vaálban 1868-ban éjféli mise alatt elkobzott Luczaszék, melyen 18 éves vaáli legény Körmendy János a helybeli templomatya által ülve találtatott.’

Sötét titok, amit el kell mondanom: az én népemben ma nincs kultúrája a sikernek. Nemzedékekre visszamenően nincs, Buendiák történeteinek láncolata vagyunk, legkevesebb száz év magány. Nálunk generációk óta öröklődő hagyománya, kultúrája, megkérdőjelezhetetlen technikája van a boldogtalanságnak. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, tartja a népi bölcsesség. Könnyű azt mondani, tartom én.

A kulturális örökségről a legtöbb ember azt hiszi, hogy az a Hortobágy, vagy a Skanzen. De az igazság az, hogy a kulturális hagyaték nem más, mint a család, a törzs, a nemzetség közös memóriája, amelyben saját, hallgatólagoson született, íratlan szabályait tartogatja. Egy ország iszik erős fekete teát, tejjel, pontban ötkor, minden nap, ha bombák zuhannak az égből is. Egy ország barátságos vagy rideg, törekszik boldogságra vagy ennek ellenkezőjére.luca_joboszorkany
A kultúra egy sorsmeghatározó áldás vagy átok, egy automata program, változtatni rajta emberfeletti feladat. Így két eshetőség jöhet csak számításba: vagy írmagja sincs a sikernek a magyarok kultúrájában, s akkor nem sok teendőm marad, vagy történt velünk valami emberi ésszel föl nem fogható útközben, ami átmenetileg törölte emlékeinkből a siker kódjait.

Három évvel ezelőtt gondoltam először arra, hogy valaha kellett legyen itt egy ünnep, amely következetesen, befogadóan, kellemesen magyar, az ember nemcsak úgy mellesleg tartja számon, hanem alig várja, hogy eljöjjön az évnek az a napja. Úgy szerettem képzelni, hogy ez a hiányzó ünnep tréfadolog, nemcsak közepesen szórakoztató, hanem az elképzelhetetlenségig vicces, egy szimbolikus győzelem a sötétség erői felett, tele bizakodással a jövő iránt. Az volt az érzésem, hogy ez a sikerünnep valaha létezett Magyarországon, csak az idő betemette, de ha kiásná valaki és leporolná a ruháját, talán magához térne szegény.

A Luca nap, egészen a múlt század negyvenes éveinek elejéig a magyar paraszti kultúra legnagyobb termékenység és teremtés ünnepe volt. Ez azt jelenti, hogy a történelem egy bizonyos órájáig bezárólag, az én népem szellemi kódja magában hordozta a sikert, nem mint lehetőséget, hanem mint kötelezően, bárkitől elvárható teljesítményt. Akárki, akárhogy vonogatja a vállát, felbecsülhetetlen értékű kincset találtam, tudom. Kiástam Magyarország sikerkultúrájának darabjait. Alaposan rászakadt a XX. század, ütött-kopott, szénporos, mint egy bányász, és urbánus környezetben az 1800-as évekbeli paraszti múltja sem egy szexepil, de akkor is ott van benne a hiányzó információ: a siker receptje, kifejezetten magyaroknak szerkesztve.

A lucaszék képében Karácsony szent estéjére az embernek míves munkát kell kiadnia a kezéből, olyasmit, ami egyesíti az anyagismeret, a helyismeret, az előrelátás, az időbeosztás, a helyes cél kiválasztás, a szakértelem és a kitartás erényeit. Ha a kultúra hétköznapi nyelven mondaná el a boldogulás titkát, mindenki ásítozna és kelletlenül a plafont bámulná. De így, hogy varázslatok, boszorkányok, jó és rossz szellemek aktív bevonásával tanítja a siker technológiáját, évszázadokon át tarthatta magát a köztudatban. Újraélesztve és elvárosiasítva is felettébb szórakoztató lesz, ezt megígérhetem.

Üdvözlettel
Judit

Meghívó Luca Napi Mulatságra Időpont:2011. december 17. délután 4 óra

Helyszín: A Napfény utca 6. szám melletti kis tér

Szeretnénk meghívni egy sétára 2011. december 17-én, szombaton, délután 4 órára.

Program: összeépítjük a mézeskalácsvárost.
Kivilágítjuk.
Közben eszünk és iszunk, a következő beosztás szerint:

Luca napján a menü, ami a jövő évre bőséget, szerelmet, jó időt, egészséget, boldog családot, munkát, fiatalságot, minden jó megduplázását, minden rossz megfeleződését hozza a következő lesz:

Fokhagymás kifli:
„Mielőtt a ház népe lefeküdt volna, mindenkinek meg kellett ennie egy gerezd fokhagymát.”

Máktorta citromkrémmel:
„A lánynak délben ki kellett szaladnia az udvarra a mákosgaluskával, s amilyen nevűt ott a nőtlen férfiak közül meglátott, olyan nevű lett jövendőbelije.”

Babos pogácsa:
„A lucaszék tulajdonosának babot is kellett magával vinnie az éjféli misére, hogy hazafelé ezt gyorsan szétszórhassa. Ellenkező esetben „szétszaggatták vóna őket a boszorkányok”. Kisné Bado Julianna (1908)

Forralt bor:
„Az asszonyok itt Lucakor „heverni” jártak a pincébe. „Asszonyok mentünk csak. 5-6 összefogott. Egyik pincéből ki, a másikba be. Táncótunk, danoltunk. Forralt bort ittunk, cukros bort. Vót aki hevert, berúgott. Ugy is mondtuk »lucázni«.”41 (Gellért Kati küldte nekünk a receptet.)

plakat_luca_512 

Egy mézeskalács városházából, és száz polgári mézeskalácsházból álló kalácsvárost világítunk ki december 17-ike és december 24-ike között, minden este, a Napfény utca 6. szám melletti kis téren.

A városka úgy készül majd, mint a Luca széke

kalacshaz_01   Az 1700-as években járunk, a lucaszéket, a csak első pillantásra egyszerű sámlit, férfiember készíti. Asszonynak, nagy célok megvalósításában a korabeli megfigyelések szerint nem sok hasznát venni, a férfi a boldogulás egyedüli forrása abban az időben. Apa és fia tehát Lucától, vagyis december hó 13. napjától kezdve minden nap elvégez egy műveletet a széken.
  A kis ülőke valójában egy korong vagy téglalap, három fúrt lyukkal, három láb ugyancsak hárommal, merevítőlécek-botok, és az azokat rögzítő pálcikák, minden porcika különböző fából készül, kökény, boróka, körte, som, jávor, akác, jegenye - fenyő, cser és rózsa. A férfi lépésenként halad, sok részletből, enyvet, szöget nem használva, hogy míves munkát adjon ki kezéből. Az alkotásnak az ülőke felületére írt szabályos ötszög köré rajzolt szabályos háromszögek együttese, az úgynevezett boszorkányszög kölcsönöz varázserőt.
   A széket a mester december 24-én az éjféli misére vagy a közeli keresztútra viszi, ráül, vagy rááll, és nyitott, vagy lehunyt szemmel meglátja a rá leselkedő veszélyt, a gonoszt, az ártó szellemeket, a rendben ágaskodó rendezetlenséget. Amikor végzett a jövőbelátással fogja a széket, tempósan hazaüget, az utcán maga mögé mákot vagy babot szór, amit az utána iramodó ördögi személynek szemenként kell felszedegetnie, mert a kollektív tudat, ami a szokást létrehozza tisztában van azzal, hogy a gonosz mindig veszélyes, de azt nem állíthatnánk, hogy különösebben eszes volna.

Bővebben: Egy mézeskalács városházából, és száz polgári mézeskalácsházból álló kalácsvárost világítunk ki...

Kultúra és identitás a József Attila-lakótelepen

„Az ember nem egy sziget, amely maga a teljesség,
hanem a kontinens egy darabja, rész az egészből.” (John Donne)

1989-ben diákmunkán voltam egy főiskola könyvtárának olvasótermében. Katalóguscédulákat bélyegeztem, először fegyelmezetten az elvárt sarkokat illettem pecséttel, később szirommintában nyomtattam dátumot mindenre, ami kezem ügyébe került. Éppen egy rózsaszín papírt dekoráltam nagy műgonddal, amikor megzavartak. Közismert tanár rontott be a terem előszobájának ajtaján, nehéz léptekkel közeledett a puha padlószőnyegen, ám mielőtt az asztalhoz ért volna ahol ültem sarkon fordult, és a kijárat felé vette útját. Úgy tűnt, ez az irány sem felel meg számára, mert a küszöb előtt hátraarcot vezényelt magának, és ismét a helyiség belsejébe indult, majd megint a bejárat felé lódult, kiszámíthatóan. Így, ilyen szilajul rótta köreit ez az ember, s közben indulatosan de csendesen, mégis csak egy olvasóteremben voltunk, három szót ismételgetett: peresztrojka, paradigmaváltás, pluralizmus. A kezdőbetűket inkább köpte, mint ejtette s amikor amolyan habil módra kitombolta magát, köszönés nélkül távozott. − Örülök, hogy segíthettem − mormoltam, és visszatértem a félbehagyott alkotáshoz.

           Ez az emlék idéződött fel bennem néhány hónappal ezelőtt, amikor egyetemre menet a metrón minden figyelmeztetés nélkül szakadt ki belőlem két fogalom, melyek az elmúlt hónapokban nem hagytak nyugodni, úton útfélen gyötörtek, ezeket értelmeztem, forgattam, szedtem darabokra: - Kultúra! Identitás! Majd rövid szünet után még egyszer, jól hallhatóan: - Identitás... Kultúra... Kultúra... Identitás... Tettem két lépést a kocsi belseje felé, majd a másik irányban is a rend kedvéért, mogorván, mint a doktor annak idején a könyvtárban. Az utasok látták, hogy szú rág a lelkemen és nagyvonalúan hunytak szemet az incidens fölött.

Bővebben: Kultúra és identitás a József Attila-lakótelepen