• Bezárta kapuit a nyolcadik Mézeskalácsváros, a következőig már csak háromszázat kell aludni

    Idén ötven napig voltunk nyitva, hatvanezren jöttek el, tíz napon át a Bálna bejáratáig állt a sor a Mézeskalácsvároshoz, szeretném elismerni, hogy a galériához közelebb eső bejáratról van szó. Később csillapodott az érdeklődés irántunk, február első napjaiig már csak a teremben nem lehetett megmozdulni, és az utolsó hétre lett annyi napi látogatónk, ahányan máskor egy kiállításunk megnyitójára jönnek el. A város történelmi fejlődésének földrajzi alapja...

     

  • A Bálnában nyíló, A boldogságnak szekvenciáiról című kiállításról

    A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.

  • Nagyvárosi nő megosztaná

    Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.

  • Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet
    Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek
  • Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

     Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

  • Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

      A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.

  • Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

     A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.

  • Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

    Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.

  • Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

    A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

Friss paradicsomos garnélás tészta, ropogós epres pite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 28.
rakhusosteszta eprespite nyito01
    Hogy hol van a mosdó, azt kérdezte. Angolul kérdezte, én angolul válaszoltam: - Azon a folyosón mintha láttam volna egyet - mondtam. De hogy jobbra vagy balra? Azt feleltem, hogy szerintem balra, de arra megyek én is, elkísérem. Az jó lesz, vidult föl hirtelen, aztán észbe kapott, hogy egy lélek sincs itt rajtunk kívül, ugye nem vagyok sorozatgyilkos. Mondtam, hogy nem kell izgulnia, soha az életben nem tudnék olyan rendszeresen munkát végezni, mint egy sorozatgyilkos. 
    Odakint zuhogott. A benti félhomályban végigsétáltunk a folyosón, aztán a mosdótól már egyedül indultam el a lépcső felé, amelyet gyengén világított meg a mozdulatlan színes ablak. Az első emeleti irodában Alice Francis játszott, valaki addig csavarta  a gombot, amíg az egész terem megtelt zenével, így aztán azt sem hallottuk, amikor a kiadó igazgatója kikiabált a szobájából, hogy "maguk ott tisztára megbuggyantak..." Még az is megtörtént, ezen a délutánon, hogy megkértek engem, írjak rendszeresebben, azt mondták, ha időre adnék le mindent vagy legalább valamit, az bizony nagyon jól esne nekik. És igazuk volt, és aztán megígértem a pénteket. Továbbá ezt az ünnepi kismenüt ide, amely egy tésztaételből és egy epres desszertből állt föl ezúttal. A tésztán az eddigi legfinomabb mártások egyike látható. Az enyhén tejszínes szószhoz a bazsalikomot és a garnélákat paradicsomkrémben pároltam meg. Az eper fűszerei a balzsamecet, a vanília és a méz voltak, a gyümölcsöt elősütött vajastésztán rendeztem el, s a fölmelegített mézes eperre tejszínhabot halmoztam. 

 

rakhusosteszta eprespite hozzavalok
Tészta:
300 g tagliatelle,
200 g garnéla, megtisztítva, fölaprítva,
100 ml tejszín,
4 gerezd fokhagyma, apróra vágva,
5 nagy bazsalikomlevél, apróra vágva,
900 ml (3 bögre) koktélparadicsom,
2 kanál sűrített paradicsom,
1 szál újhagyma,
reszelt parmezán,
só,
bors,
olívaolaj.

A koktélparadicsomot robotgépben krémmé zúzom. Egy fazékban sós vizet forralok, kifőzöm a tésztát, lecsöpögtetem, melegen tartom. Egy serpenyőben olajat hevítek, beledobom a fokhagymát, szinte azonnal utána kanalazom a sűrített paradicsomot, összekeverem, fél percen át sütöm. A bazsalikomleveleket a serpenyőbe dobom, beleöntöm a koktélparadicsomokból zúzott krémet, megsózom, megborsozom, majd hozzákeverem a garnélákat. Néhány percen át forralom a szószt, majd hozzákeverem a tejszínt.

A tésztát tányérokba szedem, rámerem a szószt és meghintem parmezánnal.

Epres desszert

1 tekercs vajastészta,
3 evőkanál méz,
2 evőkanál balzsamecet,
1 teáskanál vaníliaeszencia,
2500-300 g eper,
1 tojássárgája,
1 teáskanál vaj,
250 ml habtejszín,
porcukor.

Elkészítés
A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, a papírt átkenem vajjal, ráfektetem a vajastésztát, körbe széleket göngyölök rá. A tésztát átkenem tojássárgájával és 15-20 perc alatt majdnem készre sütöm. Amíg a tészta sül, elkeverem a mézet a balzsamecettel és a vaníliaeszenciával. Az epret megmosom, és a szemeket hosszában három részre vágom.

A tésztát kiveszem a sütőből, megvárom, míg a párna kissé leereszt. Az eperszeleteket a tészta tetejére rendezem, meglocsolom a mézes szósszal, majd visszateszem a sütőbe és 7-10 perc alatt készre sütöm.

A desszertet kiveszem a sütőből. A tejszínt kemény habbá verem. A tésztát fölszeletelem, a szeletekre tejszínt kanalazok, és meghintem porcukorral.
rakhusosteszta eprespite 01
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite 02
rakhusosteszta eprespite nyito04
rakhusosteszta eprespite nyito02
rakhusosteszta eprespite nyito03
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, vagy az Instagramon és a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod
Mese van - kortárs társasági művészet a Bálnában