• Bezárta kapuit a nyolcadik Mézeskalácsváros, a következőig már csak háromszázat kell aludni

    Idén ötven napig voltunk nyitva, hatvanezren jöttek el, tíz napon át a Bálna bejáratáig állt a sor a Mézeskalácsvároshoz, szeretném elismerni, hogy a galériához közelebb eső bejáratról van szó. Később csillapodott az érdeklődés irántunk, február első napjaiig már csak a teremben nem lehetett megmozdulni, és az utolsó hétre lett annyi napi látogatónk, ahányan máskor egy kiállításunk megnyitójára jönnek el. A város történelmi fejlődésének földrajzi alapja...

     

  • A Bálnában nyíló, A boldogságnak szekvenciáiról című kiállításról

    A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.

  • Nagyvárosi nő megosztaná

    Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.

  • Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet
    Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek
  • Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

     Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

  • Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

      A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.

  • Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

     A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.

  • Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

    Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.

  • Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

    A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

Olasz lágytojás és szőlősaláta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 22.
olaszsulttojas szolosalata nyito02
         A telefonfülke ajtaja olyan zajjal csapódott ki, mintha ég zengett volna, a fiatal nő, aki szinte kiesett a fülkéből, azt kiáltotta: - Következő! Két tojást tartottam a kezemben, előttem egy ősz hajú férfi állt a sorban, fekete, derékig felhúzott nejlonharisnyában és egy tündöklő, gyöngyberakásos szandálban feszengett, ő is a telefonfülkére várakozott, és amikor a nő elkiáltotta magát, furcsa, imbolygó mozgással elhúzódott az utamból. – Legalább a fejem ne fájna úgy, mint egy hároméves káposzta - gondoltam, és beléptem az ajtón. A küszöbön túl a fülke kitágult, egy mezőn találtam magam, amelyen a pázsit hullámzott a gyors egymásutánban nyíló virágoktól. - Ragyogó időnk van -  gondoltam, figyelmemet egy ideig az úton szétporladó napsugarak kötötték le, majd amikor kinézelődtem magam, óvatosan bal kezembe rendeztem a tojásokat, a jobbal kissé megemeltem a bokáig érő harangszoknyát, melyet viseltem és átlendültem a horganyzott korlátokon. A lendület a mező közepéig repített, ahol nekiütődtem egy férfinak. Ő addig csak egyhelyben várakozott és figyelte a körülötte fel-alá sétálgató embereket, érkezésemre ingott meg enyhén, én illedelmesen bocsánatot kértem és rögtön hozzáláttam, hogy elmeséljem neki, miért jöttem. A férfi figyelmesen hallgatott:  - Esetleg megpróbálhatná kegyed eperízű fogkrémmel is. - vetette közbe - De mondja csak, ki az a Gérard, akiről beszél? - érdeklődött. - Nos hát... - világosítottam fel - Gérard fölöttem lakik, szereti a galambokat, és kérdezte, hogy én is szeretem-e őket... Mire én azt mondtam: - Igen... Később, éppen csak hogy megejtsek egy egzisztencialista kísérletet, megemlítettem Gérard-nak, hogy nagyon szívesen megfőzném ezeket a galambokat holnap ebédre, és ő erre azt felelte: - "Ó."  - Szóval a kísérlet nem sikerült - szögezte le a férfi. - Nem - hagytam helyben.  - Értem - mondta a férfi, majd kérdőn a kezemre nézett. - Ezeket magának hoztam - nyújtottam át a tojásokat - akartam valamit sütni belőlük, de ahogyan bizonyára látja, csak félig lettem készen.
      Amikor fölébredtem, az álomban szereplő két tojást jelnek éreztem, már azért is, mert mostanában nem jut olyan sok idő a hozzávalókon való ábrándozásra. Eszembe jutott aztán ez az olasz reggeli, amelyik Marinara szósz és tükörtojás egyszerű keveréke, és csakugyan két tojást vesz fel fejenként, előkészületei tíz percig tartanak, s további tíz perc, míg kisül.  Szőlősalátát adtam föl utána, az volt a desszert, a szőlőszemeket kandírozott kesuval és vaníliás krémsajttal kevertem össze. 

olaszsulttojas szolosalata hozzavalok

Ha nincs otthon Marinara szósz
Hozzávalói:
2 kanál olívaolaj,
1 nagy vöröshagyma, apróra vágva,
2 gerezd fokhagyma,
120 ml vörösbor,
1 konzervparadicsom,
1 kis csokor petrezselyem,
só,
feketebors.

Egy serpenyőben felmelegítem az olívaoljat, beledobom a vöröshagymát, megpárolom, rádobom a fokhagymát, összesütöm, majd beleöntöm a bort és addig forralom, amíg már majdnem elpárolog. A konzervparadicsomot fölaprítom, a serpenyőbe dobom, hozzáadom az összevágott petrezselymet, ízlés szerint megsózom és megborsozom, lefedem és összefőzöm körülbelül 5-7 perc alatt.

A kandírozott kesu hozzávalói
100 g kesudió,
3-4 evőkanál barnacukor.

Elkészítés:
A kesudiót egy serpenyőbe dobom. Fölmelegítem, rádobom a cukrot, fölforrósítom. Amikor a cukor fölolvadt, összekeverem a kesudióval. Amint a cukor bevonja a diókat, leveszem a serpenyőt a tűzről. Vigyázok, hogy a cukor ne égjen meg.

Az olasz lájtojás hozzávalói 1 főre:
3 evőkanál Marinara szósz,
2 levél bazsalikom,
1 teáskanál barnacukor,
½ zöld chili,
2 tojás,
só,
30 ml tej,
1 teáskanál reszelt parmezán,
1 evőkanál reszelt mozzarella sajt.

Elkészítés:
A sütőt 220 °C-ra előmelegítem. Három kanál szószt egy kis, körülbelül 12-13 cm átmérőjű cserépedénybe kanalazok, beleszórok egy kiskanál cukrot, rádobom a chilit és az összevágott bazsalikomleveleket. Összekeverem, ráütöm a tojásokat, beleöntöm a tejet, megsózom, megszórom a sajtokkal, majd körülbelül 10 perc alatt készre sütöm. A cél az, hogy a tojások fehérje megsüljön, a tojássárgája azonban lágy maradjon, így fontos, hogy az edény átmérője megfelelő méretű legyen. Így a fehérjék kényelmesen elterülhetnek benne.


A szőlősaláta hozzávalói:
200 g fehérszőlő,
200 g piros szőlő,
100 g kandírozott kesudió,
100 g tejföl,
100 g mascarpone,
2 evőkanál kristálycukor,
1 kávéskanál vaníliaeszencia vagy egy csomag vaníliás cukor.

Elkészítés:
A szőlőt megmosom, a szemeket leszedem a fürtről. A mascarponét a tejfölt, a vaníliát és cukrot összekeverem. A szőlőt egy tálba dobom, hozzáadom a kandírozott kesut, ráöntöm a mascarponés szószt, összekeverem és beteszem éjszakára a hűtőbe.
olaszsulttojas szolosalata 01
olaszsulttojas szolosalata 012
olaszsulttojas szolosalata 03
olaszsulttojas szolosalata 031
olaszsulttojas szolosalata 04
olaszsulttojas szolosalata 05
olaszsulttojas szolosalata 06
olaszsulttojas szolosalata nyito01
olaszsulttojas szolosalata nyito03

Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, vagy az Instagramon és a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod