• Bezárta kapuit a nyolcadik Mézeskalácsváros, a következőig már csak háromszázat kell aludni

    Idén ötven napig voltunk nyitva, hatvanezren jöttek el, tíz napon át a Bálna bejáratáig állt a sor a Mézeskalácsvároshoz, szeretném elismerni, hogy a galériához közelebb eső bejáratról van szó. Később csillapodott az érdeklődés irántunk, február első napjaiig már csak a teremben nem lehetett megmozdulni, és az utolsó hétre lett annyi napi látogatónk, ahányan máskor egy kiállításunk megnyitójára jönnek el. A város történelmi fejlődésének földrajzi alapja...

     

  • A Bálnában nyíló, A boldogságnak szekvenciáiról című kiállításról

    A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.

  • Nagyvárosi nő megosztaná

    Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.

  • Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet
    Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek
  • Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

     Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

  • Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

      A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.

  • Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

     A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.

  • Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

    Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.

  • Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

    A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

Száz nap van hátra: Boldog Karácsonyt!

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 23.
karacsony2013 nyito01         A nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanág övezte a Jézus történetet itthon, hogy a posztmodernben én azt sem tudom felidézni, mondtam, mit ebédeltem múlt hét kedden. Ez meg itt, harminchárom évre emlékszik vissza az első decembertől az utolsó tavaszig, percről-percre plusz-mínusz, szubjektíve. Egyébként is, hogy jutna eszébe bárkinek elpusztítani egy ilyen minőséget, mi vagyunk az emberiség, az isten szerelmére, Bertrand Russell vagyunk. René Cassin vagyunk, Schweitzer, Sartre, Maslow vagyunk, milyen egy magamnak kikérhető feltételezés ez, hogy bármelyikünk ilyesmit tenne? És én jól ismerem a huszadik századot, de, hogy mégis, ennek ellenére beleéltem magam a homogenitásba, az azért egy felelőtlenség részemről.  Azután eljött ez az év és kiszínesedett minden. Szélsőértékek keletkeztek, két irányban, melyek mostantól az enyémek, az én képzeletemet alul s felülmúló szélsőértékeim, hozzájuk ragaszkodom, én őket le nem vágom (földet vissza nem veszek), nem érdekel, ha az átlag tőlük zajosodik némiképp. Később megpróbáltam elképzelni azt a másik történetet is, úgy, ahogyan lehetett; hogy nem számoltak ezek ketten, apa és fia valami jelentőségteljessel. Szerintem a valóság tagadhatóságát nem vették figyelembe, a kognitív mi? – tette föl a kérdést a családfő kissé hunyorítva, azzal a tenyérbe mászó felsőbbrendűséggel az arcán, tisztára, mintha az övé volna az univerzum, és mert pont az övé volt, ezt rajta számon nem kérhetjük. És mondta (mondá), hogy kisfiam, nem érdekel, oldd meg ezt, én így nem bírom tovább. Itt állok mögötted – tette még hozzá meggyőződés nélkül, és azután közre is működött, pár kérdőjeles szülői döntést meghozva, melyek mindegyike akkor jó ötletnek tűnt. Azután pedig, elég hosszan elemezték ők ketten ezt az egészet otthon, a konyhában, hogy ez nemhogy nagy ötlet nem volt, de a Földre szállás így, ebben a formában, hogy úgy fogalmazzanak, kellemetlenségekkel járt. Kinek jutott eszébe, ez a kérdés merült föl rögtön ez után, és mutogattak egymásra a negyedik tequilát követően, nem apám, ezt nem én proponáltam - sózta meg kezét szertartásosan a fiú, majd só, hajtás, citrom uhh… – és legközelebb valami jobb dramaturgiát szeretnék, mert ahhoz képest, hogy bennem ér össze minden, ami van és ami nincs, és hogy vagyok, aki vagyok, én nem éreztem magam olyan jól ott, és hogy ezt én így nem csinálom végig újra, abban te biztos lehetsz. - Ugyan, fiam, ezt majd az újságíróknak... Hát így valahogy.

Eddig is ünnepeltük a karácsonyt, csak nem gondoltam komolyan, hogy bárminek, úgy értem mindennek, de tényleg, a fantázia határain is túl mindennek van bekövetkezési valószínűsége. Megterítettem szépen, az asztalhoz Barbitól rendeltem egy ötágú gyertyatartót, melyet időben és igazán csinos kivitelben le is szállított. Azt kívánom, hogy mindenkinek nagyon boldog karácsonya legyen!


karacsony2013 hozzavalok Hozzávalók
ötágú gyertyatartó, öt ánizskoszorú,
arany diók,
gyertyák.
karacsony2013 01karacsony2013 02karacsony2013 03karacsony2013 031karacsony2013 032karacsony2013 033karacsony2013 034karacsony2013 035karacsony2013 04karacsony2013 041karacsony2013 nyito02 Szia
Barbi

 Fotó: Keresztesi Judit

Száz nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 
poszter1 

Kétszázhatvankettedik nap: Múzeum mézeskalácsból
Kétszázhatvanharmadik nap: A hóember-városnegyed maga
Kétszázhatvankettedik nap: Hóemberek forró csokival

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+