• Bezárta kapuit a nyolcadik Mézeskalácsváros, a következőig már csak háromszázat kell aludni

    Idén ötven napig voltunk nyitva, hatvanezren jöttek el, tíz napon át a Bálna bejáratáig állt a sor a Mézeskalácsvároshoz, szeretném elismerni, hogy a galériához közelebb eső bejáratról van szó. Később csillapodott az érdeklődés irántunk, február első napjaiig már csak a teremben nem lehetett megmozdulni, és az utolsó hétre lett annyi napi látogatónk, ahányan máskor egy kiállításunk megnyitójára jönnek el. A város történelmi fejlődésének földrajzi alapja...

     

  • A Bálnában nyíló, A boldogságnak szekvenciáiról című kiállításról

    A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.

  • Nagyvárosi nő megosztaná

    Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.

  • Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet
    Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek
  • Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

     Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

  • Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

      A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.

  • Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

     A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.

  • Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

    Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.

  • Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

    A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

Száznegyvennegyedik nap: Kecskesajtos szendvics, áfonyával

Recept: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 23.
afonyas paradicsom nyito01
         Volt egy nap ezen a nyáron, amikor semmi mással nem voltam elfoglalva, csak sírtam, és Barbi kezembe nyomta a kamerát, hogy fényképeznék le egy málnakrémet zokogás közben, akkor talán valami kis hasznomat is lehetne venni. Nem hitték, hogy lesz belőle anyag, a gép inkább csak terápiás célokat szolgált, mint egy állatsimogató, ám amikor leadtam a képeket azt mondták, hogy tűnjék ez bár érzéketlenségnek részükről, de talán jót tenne a projektnek olykor egy kis szomorúság.
         Az ételfotózás nem ismer pardont. A nagyok elbíbelődnek a beállítással, alkalmasint félnapokat is. Az egyik egy áfonyás salátát készített tavaly ilyenkor, és amikor úgy érezte, hogy kevés a piros szín a tányéron, beletépkedett egy, a szobanövények közül impulzíve kinézett színpompás, bár mérgező broméliafélét is. Egy másik, egyébként nagyon, nagyon jó ételfotós pedig négy kis rózsaszín gyufafejet helyezett el a pávakék porcelánon feladott csokoládés tortaszelet mellé, mert a leheletnyi pink szépen egészítette ki az összképet.
         Az itt megjelenített fotókon egy kecskesajtos áfonyasaláta látható, a köményes öntettel és a baguette- tel igazán tökéletes szendvicset alkotva, de nincs benne filodendron, egyáltalán.


afonyas paradicsom hozzavalok
15 sárga koktélparadicsom,
4 szilvaparadicsom,
15 dkg áfonya,
10 dkg kecskesajt,
2 teáskanál sűrű tejszín,
só, őrölt kömény,
egész kömény,
vörösborecet,
baguette.
afonyas paradicsom 01
afonyas paradicsom 011
afonyas paradicsom 04
A paradicsomokat megmosom, és kettévágom. Az áfonyát megmosom, lecsepegtetem, majd hozzáadom a paradicsomhoz. A salátát egész köménnyel szórom meg, majd hozzáadom a kockára vágott kecskesajtot. Egy külön tálkában összekeverem a tejszínt, a sót, az őrölt köményt, és a vörösborecetet, majd az elkészült öntetet a salátára öntöm. Egy fél baguette oldalát bevágom, megtöltöm a salátával.
afonyas paradicsom 02
afonyas paradicsom 03
Szia
Barbi

Fotó:  Keresztesi Judit

Kettőszázhuszonkettő nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 

Száznegyvenkettedik nap: Ezalatt Brazíliában...
Száznegyvenegyedik nap: Kávés bőrradír
Száznegyvenegyedik nap: Elefántfogkrém

>>> Következő nap

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+ projektben született összes poszt, egy lapon.